Brüsszel továbbra is bevándorlókat akar telepíteni az uniós országokba, akár 150 ezer embert is betelepíthetnek az elkövetkezendő néhány évben, köztük terroristákat - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.
Magyarország nyugati határát is védeni kell, hiszen Brüsszelben nem mondtak le arról, hogy bevándorlókat terítsenek szét Európában, erre megvan a jogi és a matematikai formula – jelentette ki a Fidesz alelnöke Egerben.
Németh Szilárd közölte: akár 150 ezer embert is betelepíthetnek az elkövetkezendő néhány évben. Ha őket betelepíthetik nyugatról, akkor velük együtt betelepíthetik a terroristákat is. A terrorizmus és az illegális bevándorlás ugyanis “kéz a kézben” jár; az illegális bevándorlók széles tömegeire “direkt ráültetve” juttat el katonákat Európába az Iszlám Állam – mondta.
Közölte: ezért fontos a kényszerbetelepítés elleni népszavazás. Világossá kell tenni: nem kívánjuk, hogy Brüsszelben döntsék el, a következő évtizedekben kikkel éljünk együtt.
(MTI)