A Jobbik a közös határvédelemmel egyetért, egy közös európai hadsereg gondolatát azonban elutasítja. Kulcsár Gergely szerint Orbán Viktor erről szóló tusványosi javaslata gumicsont.
A politikus gumicsontnak minősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn egy európai hadsereg létrehozását szorgalmazta, és kitért arra, hogy korábban egy erről szóló szocialista felvetést visszautasítottak kormánypárti politikusok.
Mint mondta, a közös európai hadseregre vonatkozóan 2009-ben már készült egy koncepció, ami a fegyveres erők szinkronizálását és a katonasággal kapcsolatos jogok központosítását tartalmazta. Erre nemet kell mondani, hangoztatta Kulcsár Gergely.
A jobbikos képviselő bírálta, hogy a kormány nem költ eleget a hadseregre, szerinte 30 százalékkal csökkentek a katonai célú kiadások, miközben egy ütőképes haderőre a GDP 3,6 százalékát kellene költeni. Megjegyezte azt is, hogy a határvédelem területén továbbra is az önálló határőrség létrehozása mellett vannak.
(MTI)