A Huxit, azaz Magyarország kilépése az Európai Unióból is szóba került szombaton Felsőtárkányban az Ökopolisz Alapítvány nyári akadémiáján, a Magyarország és az Európai Unió jövőjéről rendezett pódiumbeszélgetésen, amelynek vendége volt Szél Bernadett, az LMP társelnöke és Navracsics Tibor, az EU kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa.
Az LMP által létrehozott alapítvány negyedik alkalommal megszervezett, vasárnapig tartó táborának nyitórendezvényén Szél Bernadett hangsúlyozta: Magyarországnak az unióból történő kilépésének még a lehetősége is tragikus lenne. Úgy vélte, Magyarország kilépésének felvetése óriási felelőtlenség ezekben az időkben. Magyarország ezer éve azon fáradozik, hogy szervesen az európai közösséghez tartozzon – fogalmazott.
Navracsics Tibor kijelentette: jó szívvel tudna szavazni az unióban maradásra, mindazonáltal nem tartja valószínűnek, hogy ez a kérdés “élesben” felmerül a magyar politikában. Hozzátette: a vitákra szükség van, ám az egyértelmű, hogy Magyarország helye az EU-ban van.
A vitában a Nagy-Britannia kilépéséről, a Brexit eddigi tapasztalatairól is szó esett. Az uniós biztos elmondása szerint a kilépésről tartott brit népszavazáson két identitás jelent meg. “Ki lehetett játszani egymással szemben a nemzeti és az uniós identitástudatot” – mutatott rá.
Szél Bernadett a Brexit okait azzal magyarázta, hogy a neoliberális unióból kimaradt a szociális Európa dimenziója. A fejlett Európa és a periféria közötti törésvonal válságjeleket produkál immár mindkét oldalon. A brit kilépést azok támogatták, akik úgy érezték, hogy veszítettek az uniós tagsággal – mutatott rá.
A migrációval kapcsolatos október 2-i kvótareferendumot Szél Bernadett cinkelt politikai merényletnek nevezte, amelyen nem muszáj részt venni.
Navracsics Tibor viszont hangsúlyozta: elmegy szavazni, és nemmel fog szavazni. Szerinte nem rendkívüli, hogy ilyen erős jogosítványt adnak a választók a parlamentnek a kormány Európa-politikai mandátumának meghatározásához.
(MTI nyomán)