A Jobbik arra vár választ a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, hogy ki a felelős azért, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. veszteséget produkált és kevés eredményt mutat fel.
Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a szervezet 2015-ös pénzügyi beszámolója szerint 6 milliárd forint veszteséget generált és minimálisra csökkent a tőkéje, miközben "dúskál az adófizetők pénzében". Szóvá tette, hogy költséges a kirendeltségek fenntartása, átlag 720 ezer forintos havi fizetést kap a 141 munkatárs, és szakértői szerződéseket kötöttek mások mellett Matolcsy György jegybankelnök rokonával, Nógrádi Györggyel és Lengyel Zoltán volt fideszes parlamenti képviselővel.
A jobbikos politikus értékelése szerint a hazai kis- és közepes vállalkozások keveset profitálnak a kereskedőház tevékenységéből, a tavalyi 90 milliárd eurós exportértéket a Zrt.-től függetlenül termelték meg a hazai piacon jelen lévő multinacionális cégek.
Gyöngyösi Márton stratégia kidolgozását sürgette, továbbá azt, hogy a tevékenységet bízzák valódi szakemberekre.
Biztos, hogy a futsalos "Kunci" a legjobb vezérigazgató-helyettes a kereskedőház élére?
A képviselőt kérdezték arról, hogy Dobolyi Alexandra volt MSZP-s EP-képviselő és Ertsey Katalin volt LMP-s parlamenti képviselő diplomáciai pozíciót kaphat. Erre válaszul furcsa tendenciának nevezte, hogy a kormány elszámoltatás helyett "hozza vissza a történelem szemétdombjáról azokat a politikusokat, akik 2010 előtt regnáltak".
Az október 2-i kvótareferendummal összefüggésben pedig azt mondta: a Jobbik kezdetektől támogatja a kormány álláspontját, szimpatizánsait nemmel szavazásra mozgósítja, a napokban pedig előjön az ezzel kapcsolatos kampányának részleteivel.
(MTI)
Frissítés: Kereskedőház: a profit a magyar vállalkozóké
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) közleményben reagált a Jobbik felvetéseire. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott kommünikét változtatás nélkül közöljük:
Megtérülő befektetés az állami export-promóció
A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. nem veszteséget termel, épp ellenkezőleg, nyereséghez segíti a magyar kis- és középvállalkozókat.
Nem igaz, hogy a Kereskedőháznak nincs köze az exportsikerhez, hiszen az MNKH partnereinek 2014-ben 760 milliárd forint volt az exportárbevétele, míg 2015-ben 895 milliárd forint exportárbevételt realizáltak, ami 135 milliárd forintos növekedést jelent.
Az a sajtóban megjelenő állítás sem igaz, hogy az MNKH csak 2,8 milliárd forintnyi üzlet létrejöttét segítette, hiszen egy-egy kiállításon, miniszterelnöki vagy miniszteri úton létrejövő üzlet eredménye nem az MNKH mérlegében, hanem a vállalkozások mérlegében jelenik meg. Tehát az exportpromóció költségét a Kereskedőház viseli, a bevétel, a profit azonban a magyar vállalkozóké.
A hamis és politikailag motivált állításokkal szemben a tények következőek:
- A magyar export tavaly rekord szintre emelkedett, 90,5 milliárd eurót tett ki, ami 7,1 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest.
- Dél-Koreába (2014) Kazahsztánba (2015) Indonéziába (2016) és Mongóliába szervezett miniszterelnöki utakon és a hozzájuk kapcsolódó üzleti fórumokon közel 300 hazai cég képviselője vett részt. A miniszterelnöki utakat követően a magyar cégek több mint 60 milliárdos üzleti lehetőségek létrejöttéről számoltak be.
- Az MNKH közel 4000 magyar kis- és középvállalkozással áll kapcsolatban
- 2015-ben több mint 200 szakmai programot bonyolítottunk le 75 országban, 13 ágazatban (nemzetközi szakkiállítások, üzleti fórumok, miniszterelnöki utak).
- 2014-ben 306, 2015-ben 608, 2016-ban eddig 400 cégnek biztosított a Kereskedőház külföldi megjelenési lehetőséget miniszterelnöki, miniszteri, miniszter-helyettesi utak és kiállítások keretében.
- Az MNKH csak 2015-ben több mint 1500 konkrét üzleti lehetőséget nyújtottunk az exportképes hazai kkv-k számára.
- A tavalyi év során több, mint egy tucat új kereskedőházat nyitott az MNKH, amelyek száma év végére így közel 40-re emelkedett. Azokban az országokban, ahol a Kereskedőház irodát nyitott, ugrásszerűen megnőtt a regisztrált érdeklődések száma, átlagosan négyszeresére.