Martfűn legalább heti egy-két alkalommal figyelmet fordítanak az egészséges életmód népszerűsítésére a MÖM helyi és szomszédos településekről érkező tagjai - közli a jó hírt a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) hírszolgálata. Alább a folytatás.
Fontosnak tartjuk, hogy azokon a településeinken, ahol még alapjában véve rendezett állapotok uralkodnak, megfelelő figyelmet fordítsunk a jó megtartására, és az időnként felbukkanó rossz kiszorítására.
A kisváros jelenleg ebbe az idilli kategóriába tartozik, ami nagymértékben köszönhető Németh Ádám és csapata időnkénti felbukkanásának.
Zoom
A térségbeli csoport az éppen aktuális közérzetjavító séta közben több alkalommal tapasztalt nemkívánatos jelenségeket. Ezeket minden esetben az állampolgári joggyakorlás törvényes keretein belül (amennyiben szükséges, a hivatalos szervek tájékoztatásával) orvosolják.
A helyi csapat vezetője az utóbbi időszakban egyre több visszajelzést kap a település lakosaitól, amelyek egyrészt a szimpátiában és az erkölcsi elismerésekben mutatkoznak meg, másfelől pedig meglévő, aktuális problémákra hívják fel Ádámék figyelmét.
Vagyis a recept adott: hogyan formáljuk át és ébresszük fel egy adott település lakosainak önvédelmi reflexeit. Már csak a tettek mezejére kellene lépni, úgy mint azt Martfűn is teszik a MÖM helyi és térségbeli tagjai.
Zoom
Reméljük, a jó példa hamar ragadós lesz, amelynek hatására egyre több településen megkezdődik a helyi önvédelmi közösségépítés.
Mi ebben partnerek vagyunk, és amennyiben úgy érzitek, hogy tudunk segíteni, bátran érdeklődjetek információs csatornáinkon. A MÖM közösségi oldalán, vagy elektronikus levélben, illetve ezen a telefonszámon: 06 70 631 9369.