Büntetőeljárást folytat egy 27 éves budapesti férfi és egy 33 éves nő ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a XI. kerületi rendőrkapitányság.
A nő és a férfi szeptember 11-én 0 óra körül a Budapest XI., Kosztolányi Dezső téren szóváltásba keveredett az őket szállító taxi vezetőjével, aki ezt követően megállt, és a viteldíj elszámolására szólította fel utasait.
A sofőr látta, hogy a férfi kezében egy nagyobb címletű pénz van, ezért, hogy abból visszaadjon, ő is készpénzt vett elő.
A férfi a sofőr kezéből a pénzt elragadta, majd társával menekülni kezdett.
A sofőr gyalogosan a pár után sietett, és a pénzt visszakövetelte.
A férfi a sofőrrel szemben támadólag lépett fel, és több alkalommal megpróbálta megütni. Később a nő is bántalmazni kezdte a taxisofőrt.
A dulakodásnak a közelben tartózkodó két közterület-felügyelő vetett véget, akik a rendőrök kiérkezéséig a férfit testi kényszerrel a helyszínen tartották.
A két támadót a kiérkező rendőrök elfogták, előállították és – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.
(Police - Híradó)