A Jobbik Magyarországért Mozgalom évek óta küzd azért, hogy a magyarországi állandó lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyarok is szavazhassanak levélben, hasonlóan a külhoni magyarokhoz. Felháborító módon a Fidesz-KDNP immár negyedik alkalommal utasította el javaslatunkat az Országgyűlés keddi ülésén - áll az ellenzéki párt közleményében, alább a folytatás.
Mint ismert, a külhoni magyarság 2014 óta már levélben is szavazhat a magyarországi választásokon és népszavazásokon. Az állandó lakcímmel rendelkező, de külföldön élő állampolgárok számára ez a lehetőség azonban nem áll fenn, ők továbbra is kénytelenek személyesen felkeresni Magyarország valamely külképviseletét, hogy élhessenek szavazati jogukkal. Ez számos esetben több száz, vagy akár több ezer kilométeres utat és komoly kiadásokat is jelentene, ami sokak számára gyakorlatilag lehetetlenné teszi a voksolást.
A Jobbik javaslatára ezért a Magyar Állandó Értekezlet 2014-es és 2015-ös ülésének egyhangú szavazással elfogadott zárónyilatkozatába is belekerült, hogy biztosítani kell az érintettek számára a választójog gyakorlásának megkönnyítését. A Fidesz-KDNP azonban semmit nem tett annak érdekében, hogy az egyébként általuk is támogatott zárónyilatkozat megvalósuljon, ezért nyújtotta be a Jobbik negyedszerre is a levélben szavazás lehetőségének kiterjesztését.
Döbbenetes módon azonban a kormánypárti többség még azt sem támogatta az Országgyűlés mai ülésén, hogy a javaslat tárgysorozatba kerüljön és arról egyáltalán vitázni lehessen. Ebből világosan látható, hogy a Fidesz valójában nem érdekelt a megoldásban, számtalanszor megcáfolt ellenérveik pusztán kifogások. A jelenlegi kormánypártok ugyanis rettegnek annak a több százezer embernek a véleményétől, akik nem kalandvágyból hagyták el az országot, amint azt végtelen cinizmussal a miniszterelnök mondta, hanem gazdasági kényszerből tették ezt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom továbbra is kiáll a választójogi diszkrimináció megszüntetése mellett, és elutasítja, hogy a kormánypártok másodrendű választópolgárként kezeljék a külföldön élő magyarok százezreit - írja közleményében Farkas Gergely és Szávay István, a párt két országgyűlési képviselője.