A Jobbik teljes biztonságot követel a kormánytól a devizahitel-károsultaknak.
Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a tél közeledtével társadalmi és szociális katasztrófahelyzet állhat elő. Kifejtette, hogy 140 ezer embernek van 90 napon túli lejárt tartozása, és sorozatosan fordulhatnak elő árverések.
A jobbikos politikus szerint a Nemzeti Eszközkezelő átmeneti mentőövként jó lett volna, de mindössze néhány 100 szabad hely maradt, és nincs elég forrás. Azt kérte: próbáljanak ezen az intézményen keresztül minél több családnak segíteni, és tegyék függetlenné a rendszert a hitelező pénzintézetek hozzájárulásától.
Értékelése szerint a kilakoltatási moratóriumon túl át kell tekinteni az árverések és a végrehajtások teljes rendszerét, azt meg kell tisztítani a visszaélésektől és megtalálni a felelősöket. Z. Kárpát Dániel egy átlátható rendszert tart szükségesnek, amelyben semmiféle védelem nem illeti az önkényes lakásfoglalókat, azonban segíti a tisztességes, jó szándékú embereket. Hozzátette, hogy a költségvetésen belül lát a területre csoportosítható forrásokat, és továbbra is úgy véli, hogy a Magyar Nemzeti Bank 260 milliárd forintos, forintosításon realizált többletét egy kártérítési alapba kellene helyezni.
(MTI)