Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a külügyi tárca konzuli főosztályán betekintett a férfi vízumkérelmi aktáiba, mert szerinte zavaros volt az ezzel kapcsolatos kormányzati kommunikáció.
Mint mondta, az illető 2014 októberében Naffa Zaid, Jordánia tiszteletbeli budapesti konzulja szóbeli jegyzékének nyomán a bejrúti nagykövetségen kapott egyéves egyszerű vízumot, majd 2014 decemberében Ammánban tartózkodási engedélyért folyamodott, amelyet egy évre állított ki számára a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. Ez a dokumentum évente meghosszabbítható, ezért kérdéses, hogy jelenleg rendelkezik-e vele – tette hozzá.
A jobbikos politikus szerint Ghaith Pharaont a Belügyminisztérium azonosította, és egyezik az FBI és az Interpol által, egyebek mellett terrorizmus finanszírozásáért körözött férfival. Mint mondta, az illető több befektetéssel rendelkezik Magyarországon, cégei egyebek mellett műemléképületeket vásárolnak fel Hőgyészen, Seregélyesen, a budapesti József nádor téren, emellett Orbán Viktor miniszterelnök szomszédságában is megvettek egy kastély jellegű épületet. Gyöngyösi Márton ezzel összefüggésben felvetette, hogy a kormány segíti a cégek tevékenységét, jövőre ugyanis az ilyen épületek vásárlása, felújítása 31 milliárd forint értékig levonható az adóalapból.
A képviselő értékelése szerint Ghaith Pharaon a kormány tudtával, a kormányfő személyes közreműködésével tevékenykedik. Ha a miniszterelnök érintett az ügyben, le kell mondania – ismételte meg korábban is hangoztatott álláspontjukat.
(MTI)