Egy 41 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói.
A rendőrség ügyeletére 2017. február 18-án 21 óra 43 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy férfi egy csesztvei vendéglátóhelyen késsel megvágta egy másik férfi nyakát.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. február 18-án, röviddel a bejelentés előtt N. Péter 41 éves balassagyarmati lakos egy csesztvei vendéglátóhely konyhájában - előzetes szóváltást követően - egy késsel rátámadt, majd megvágta vitapartnere nyakát. N. Péter ezt követően távozni akart a helyszínről, azonban a vendégek visszatartották.
A rendőrök a 41 éves férfit elfogták, a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállították, és életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A férfival szemben - őrizetbe vétele mellett - a további eljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, egyben az illetékes ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.
(Police.hu nyomán)