Két férfit már őrizetbe vett a rendőrség a 25 millió forint értékű fűkaszakészlet ellopása miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A feljelentést egy budapesti cég könyvelője tette 2017. február 16-án, mert a vállalat XXI. kerületi telephelyéről elloptak körülbelül 1200 darab fűkaszát, a hozzátartozó külső motorral. A nyomozásnak köszönhetően a rendőrség látókörébe került egy vecsési és egy budapesti fiatalember, akikről kiderült, hogy hetekig figyelték a telephelyet, sőt még terepszemlét is tartottak.
A rendelkezésre álló adatok szerint a páros egyelőre ismeretlen társaikkal együtt 2017. február 17-e és 21-e között két bérelt és egy lopott teherautóval többször megjelentek a cég telephelyén, és ellopták a nagy értékű raktárkészletet. A két 37 éves férfit 2017. február 25-én a rendőrök elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Közben a nyomozók a vecsési telephelyre mentek, ahol megtalálták a fűkaszákat, továbbá generátorokat, aggregátorokat, láncfűrészeket foglaltak le.
A csepeli rendőrök S. László Attilát és H. Viktor Zsoltot őrizetbe vették, bűntársaik felkutatása folyamatban van.
(Police.hu nyomán)