Füves cigivel elkábítottak, majd többen megerőszakoltak egy lányt Kesznyétenen. A brutális bűncselekményről a Miskolci Törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottakat, legalábbis többségüket: hat embert.
A nyomozás eddigi adatai szerint a kesznyéteni tinilány az ugyancsak helyben lakó barátjához indult, amikor útközben találkozott az egyik gyanúsítottal, aki cigarettával kínálta, amit ő elfogadott. A marihuánától a lány végtagjai zsibbadni kezdtek, ezután “kísérője”, és egy hozzájuk időközben csatlakozó másik gyanúsított egy romos házba vitték, ahol újabb cigarettára gyújtottak.
Ezután a kábult lánnyal szemben – ahogy a bíróság fogalmaz – szexuális erőszakot alkalmaztak akarata ellenére, ahogyan azt tette az időközben a helyszínre érkező újabb tettes is. Ekkor megérkezett a társaság egy újabb tagja is, aki átvitte a magatehetetlen lányt máshova, egy másik gyanúsított otthonába, ahol négyen erőszakolták meg, lefogták és bántalmazták. Volt még egy cinkosuk, őt egyelőre keresik.
"A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta, döntését a gyanúsításban szereplő bűncselekmény miatt 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés büntetésben rejlő szökés, elrejtőzés veszélyére alapította" – olvasható a zavaros szövegrészlet a 24.hu tolmácsolásában, amely valószínűleg az előzetes letartóztatás elrendelésének indoklásából származik.
Ezen túl a bíróság álláspontja szerint fennáll annak a veszélye, hogy a terheltek szabadlábra kerülésük esetén a tanúkat vagy egymást vallomásuk megtételében befolyásolnák, a még meg nem talált bizonyítási eszközöket elrejtenék, veszélyeztetve ezzel a bizonyítást. A gyanúsítottak kedvezőtlen személyi körülményei miatt megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábra kerülésük esetén újabb bűncselekményt követnének el – olvasható továbbá az indoklásban.
Mint kiderült, két gyanúsított felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll.
(24.hu nyomán)