Havazott a Bakonyban, foltokban meg is maradt a hó a magasabb pontokon – hangzott el az M1 híradójában.
Vasárnap éjjel és hétfő délelőtt is szállingózott a hó, nagy része azonban azóta elolvadt, pedig a csúcsokon napközben is volt, hogy fagypont körül alakult a hőmérséklet.
A kőszegi hegység egyik legmagasabb pontján, a Kendig csúcson körülbelül 75-80 kilométer/órás sebességű szél fújt, a hó ugyan már elolvadt, de a késő délelőtti órákig látható volt. Jelenleg 0 Celsius fok körüli a hőmérséklet, de a nagyon erős szél miatt sokkal hidegebbnek tűnik az időjárás, ezt az is bizonyítja, hogy az Alpok aljának osztrák térségében, Őrvidéken a hegyeken már megmaradt a hó.
Közben erős széllökésekre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Főleg az ország nyugati részén kell viharos, akár 80 kilométer per órás erejű szélre számítani. Az előrejelzések szerint a nap második felében fokozódhatnak a lökések az észak- magyarországi térségben is.
Az Országos Meterológiai Szolgálat szerint déltől 16 óráig a legerősebb szél Szombathely térségében lehet, a hidegfront miatt egészen holnap estig nem is enyhül majd a nagyon erős légmozgás. Főleg az ország nyugati részén kell viharos, akár 80 kilométer/órás erejű szélre számítani. Az előrejelzések szerint a nap második felében fokozódhatnak a lökések az észak-magyarországi térségben is.
(Híradó)