Kilencen szenvedtek klórgázmérgezést az egyik nyíregyházi uszodában kedd délelőtt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat regionális orvos-igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, a mentők két embert közepesen súlyos, hetet pedig enyhe fokú mérgezéssel szállítottak be a nyíregyházi kórház sürgősségi betegellátó központjába.
Dóka Imre, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, a Sóstói úton fekvő közintézmény uszodájának egyik helyiségében hypót és kénsavat öntöttek össze, ekkor szabadult fel a mérgező gáz. Az MTI információi szerint a Nyíregyházi Egyetem területén, a Bessenyei Hotel mellett lévő uszodában történt a baleset.
A helyszínre riasztott tűzoltók teljes légzésvédelmi felszerelésben három embert mentettek ki az épületből, a többieknek sikerült saját erejükből kimenekülni. A katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végez az uszoda területén – tette hozzá a szóvivő.