Vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a salgótarjáni nyomozók a 18 éves férfival szemben.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság rablás és kifosztás bűntett, továbbá kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 18 éves salgótarjáni "férfi" ellen.
A nyomozás adatai alapján 2017. augusztus 21-én a délutáni órákban Salgótarján belterületén közlekedett kerékpárral két gyermekkorú, amikor a gyanúsított egyiküket a kerékpár átadására szólította fel. A 11 és 12 éves fiú távozni akart a helyszínről, azonban a 18 éves - a rendőrség szerint - férfi utánuk futott, és belerúgott az egyik kerékpár hátsó kerekébe. A 12 éves sértett a biciklivel elesett, melyet követően a gyanúsított azt magához vette, azzal elhajtott, és a későbbiekben értékesítette azt. A gyermekkorú nem sérült meg.
A 11 éves fiú ezt követően a gyanúsított keresésére indult, akivel nem sokkal később a megyeszékhely belterületén találkozott. A korábbi események, továbbá a "férfi" határozott, magabiztos fellépése a gyermekben félelmet keltett, melyet a gyanúsított kihasznált és elvette az ő kerékpárját is. A nyomozók a gyanúsított által értékesített kerékpárt megtalálták és lefoglalták.
A nyomozás adatai alapján a 18 éves retek megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2017. augusztus 22-ét megelőzően – a beszerzett szakértői vélemény alapján – kábítószert szerzett és fogyasztott el.
A salgótarjáni nyomozók az előzetes letartóztatásba helyezett férfi ellen folytatott nyomozást a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészség felé.
(Police nyomán)