Andrej Kiska szlovák államfő kedden bejelentette: nem nevezi ki azt az új összetételű kabinetet, amelynek listáját hétfőn kapta meg Peter Pellegrini kormányalakítással megbízott miniszterelnöktől.
A szlovák elnök döntését a Peter Pellegrini által előterjesztett leendő kabinet összetételével indokolta. Kiska egyúttal közölte: arra kérte Peter Pellegrinit – akivel kedden is találkozott –, hogy péntekre terjesszen elé egy új listát a leendő kormánytagokról.
A miniszterelnök által hétfőn átadott miniszteri listában a korábbi kabinethez képest – a várakozásoknak megfelelően – a kormányfőn kívül négy személyi változás történt, a belügyminiszter, az igazságügyi és a kulturális miniszter, illetve a befektetésekért felelős miniszterelnök-helyettes posztján.
Bugár Béla, a szintén koalíciós Híd elnöke arra számított, hogy Kiska kinevezi a kormányt, hogy a helyzet gyorsan megoldódjon. „A köztársasági elnök így döntött, mi pedig ennek alapján fogunk cselekedni”– mondta az Aktual rádió adásában. A Híd elnöke továbbra sem gondolja, hogy az előrehozott választásokról kellene tárgyalniuk: „Arról kell tárgyalnunk, mi nem tetszett az elnök úrnak".
Az Új Szó online értesülései szerint Bugár úgy érzi, hogy Kiskának Jozef Ráz leendő belügyminiszter személyével van problémája, de erről még a Smerrel kell tárgyalnia, hogy pontosabb információi legyenek. Bugár elmondta, hogy a Hídban nem találtak olyasmit, ami miatt ne tudnák támogatni Ráµ személyét.
(MTI)