A Magyar Önvédelmi Mozgalom 2007. november 17-én, szombat délután 13 órai kezdettel nyílt országos gyûlést tart majd a budapesti Semmelweis Ignác utcai Magyarok Házában, melyre az ország legkülönbözőbb részeiből érkező tagtársaink mellett sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt és szimpatizánst is. A nyílt gyûlésen egyebek mellett megvitatjuk majd a hazánkat és mozgalmunkat leginkább érintő kérdéseket, a gyûlés zárultával pedig "spontán" átvonulunk a Batthyány-örökmécseshez, ahová aznap délután 5 órára mozgalmunk egy hivatalosan be nem jelentett, de békés tiltakozó demonstrációt szervez.

Demonstrációnk célja, hogy az október 22-én és 26-án - a rezsim rendőrsége által indokolatlanul erőszakkal feloszlatott - korábbi demonstrációk törvényességére felhívja az apátiába zuhant közvélemény figyelmét. Egyúttal emlékeztetjük mind a magát "magyar"-nak nevező politikai elitet, mind a (mostanában egyre nyíltabban) politikai alapon tevékenykedő rendőrséget arra, hogy nem az állampolgárok vannak a törvényekért, hanem fordítva: a törvények vannak az állampolgárokért.

Szeretettel várunk ezért minden becsületes és bátor ellenállót, nyílt gyûlésünkre és tiltakozó demonstrációnkra egyaránt!

Magyar Önvédelmi Mozgalom

Kapcsolódó cikk:
MÖM: november 17. (szombat), Batthyány-örökmécses