Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Veresegyház városa, valamint Mátraverebély és Kiscsécs községek esetében kezdeményezi az állami támogatások felfüggesztését különböző szabálytalanságok miatt.
Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, az állami támogatások felfüggesztéséről a Magyar Államkincstár elnöke dönt, a szankció pedig nem érinti az önkormányzatok alapfeladatainak ellátásához, illetve bérfizetéseihez szükséges juttatásokat.
Holman Magdolna, a számvevőszék főtitkára bejelentette, három másik községet, Taktabájt, Bodrogkisfaludot és Nyírmeggyest az állami támogatások felfüggesztésének kilátásba helyezésével felszólították az ellenőrzésükkor feltárt hiányosságok pótlására, további két település, Ják és Hajós esetében pedig ugyancsak komoly kockázatokat tártak fel.
Az Állami Számvevőszék emellett közölte azt is, hogy valamennyi magyarországi nagyközség gazdálkodását fenntarthatónak ítélte, így ezt a fajta 132 települést nem fenyegeti az eladósodás kockázata.
(MTI)