A főváros az állammal közösen fejezi be a budapesti elektronikus jegyrendszer projektet – közölte Tarlós István főpolgármester kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A főpolgármester elmondta: megegyezett Pintér Sándor belügyminiszterrel, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, hogy a főváros projektje rákapcsolódik a nemzeti elektronikus jegyrendszerre. A projektet valószínűleg elveszik a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK) – tette hozzá.
Tarlós István azt mondta: az állammal közösen fejezik be a projektet, ami „által még jobb lesz, mint lett volna”. A projekt 2021-re készen lesz – tette hozzá.
A főpolgármester kiemelte: a projekt ”nem dőlt be”, hét fázisából négy teljesült. Pénzügyi veszteség nem keletkezett, az eszközök itt vannak, és a jövőben felhasználhatók, a BKK csak teljesítéseket fizetett ki – mutatott rá.
Tarlós István kitért arra is, azt tudták, hogy nem problémamentes a projekt, de azt nem tudták, hogy a BKK vezetése húzza az időt.
Azt mondták folyamatosan nekünk, hogy van probléma, de a megoldás küszöbén állnak – közölte, megjegyezve: november 9-én azt jelentették neki, hogy a kivitelezővel megegyeztek, majd néhány nap múlva kiderült, hogy ez az egész nem igaz, és egyébként a kivitelező hibájából fel kellett mondani a kiviteli szerződést, mert a finanszírozási szerződés került volna veszélybe.
A CEU (Central European University) Budapestről Bécsbe való átköltözéséről is kérdezték a műsorban Tarlós Istvánt, aki elmondta, az ügy nem az ő kompetenciája.
(MTI)