Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnök aláírta a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekért elítélt személyek egységes nyilvántartásáról szóló törvényt – közölte internetes oldalán az elnöki hivatal és az ukrán parlament is.
A december 19-én a parlament által elfogadott törvény értelmében az ukrán igazságügyi-minisztérium vezeti majd azt a nyilvántartást, amelybe belekerülnek a pedofília miatt elítéltek adatai, közöttük az elkövetett bűncselekményük és a lakcímük. A nyilvántartásba bekerülők kötelesek lesznek a rendőrséggel közölni, ha megváltozik a lakhelyük vagy a munkahelyük.
Az információkat a bíróság jogerős döntése alapján vezetik be a nyilvántartásba. A jogszabály értelmében a nyilvántartáshoz a megyei ügyészségek és nyomozati szervek vezetőinek, ügyészeknek, nyomozóknak, továbbá a rendőrség és az ukrán állami nyomozó hivatal más meghatalmazottjainak lesz hozzáférésük. A benne tárolt adatokhoz hozzájuthatnak az oktatási és egészségügyi, valamint a gyermekekkel foglalkozó szociális intézmények is.
A törvény első olvasatában még szerepelt a pedofilok kémiai kasztrálása az elítéltek beleegyezésével, de ez a rendelkezés később kikerült a tervezetből.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: