Április 18-22 között összefogunk mi, a világ magyarjai és tüntetést szervezünk a Benes-dekrétumok ellen.
Óriási értéke van ennek az összefogásnak több szempontból is. Először is azért, mert megtörténik ez a nagyméretű felzárkozás, másodszor azért, mert ápr. 22-én egy delegáció átadja az Európai Parlament
képviselőinek is a petíciót, amihez igen csak fontos ez a globális támogatás.
Tartsatok velünk!
Az alábbi honlapon bárki csatlakozhat és aláírhatja a tiltakozást. Kérlek szépen, terjesszétek.
www.vilagmagyarsag.com/benes
Ugyanitt a márc. 9-i népszavazás után lesz majd bővebb infó, hogy melyik földrészen melyik fővárosban,
természetesen Erdélyben és Bp.-n is, mikor, milyen helyszínen lesznek a demonstrációk - általában a szlovák nagykövetségek előtt.
Mi, Stockholmban, ápr. 19-én, szombat d.u. 14 órától, az Arsenalsg. 2/3 szám előtt gyülekezünk a Szlovák Nagykövetség előtt.

Ugyancsak stockholmi műsorra szól a köv. meghívás:
Szeretettel várunk minden érdeklődöt Dr. Juhász Imre budapesti ugyvéd, a Civil Jogász Bizottság tagjának az előadására, melynek címe: "Magyar nemzetrészek jogi helyzete a változó világban – különös
tekintettel a Benes-dekrétumokra"
Helyszín: Stockholmi Magyar Ház, Lövåsvägen 12, tel: 00 46 8 254038
Időpont: Április 4, péntek este 19.45.
Üdvözlettel,
Varga Gabriella, Stockholm