Trónra lépésének 550. évfordulóján március 21-én nagypénteken délután ötkor Pilisszántón, a Pilis-hegy emelkedőjén, a „ Csillagösvényen” felavatják Mátyás király három méter magas faragott szobrát, Schmidt Róbert autodidakta művész alkotását.( Az emlékezet úgy tartja számon, hogy Mátyást annak idején éppen nagypénteken koronázták királlyá.)
Az ünnepélyen reneszánsz zenét játszik a Pilisi Visszhang együttes. Elhangzik Janus Pannonius, Arany János és Remenyik Sándor egy-egy verse, Csabai János, Szőnyi Dóra és Altorjai Attila színművészek előadásában. Ünnepi beszédet mond Szőnyi József, Pilisszántó korábbi polgármestere, majd Gulyás Dénes operaénekes operarészleteket énekel.
Nagypéntek idén egybeesik a tavaszi napéjegyenlőséggel, melynek ünnepét az Őrfi József által tervezett, és falu lakóival közösen két éve felépített Boldogasszony kápolna fölötti „Nagy Keresztnél” rendezik meg este hat órától. A szervezők erre az alkalomra különleges látványt és zenei hangzást ígérnek. Közreműködik: Heffner Attila, Czeke András és kórusa, Kanalas Éva és Pásztor Zsuzsa népdalénekesek, a Tűzmadár Táltos Dobkör és számos, a Pilisben és a környéken élő hagyományőrző személy és csoport.
(MN)





