A zászló természetesen nem tűnt el, hanem egy pár százas csapatot összefogva járta a maga diadalútját. Diadal, ugyanis a hírekkel ellentétben nem csak az ávóspribékek fel-alá rohangálása, könnygáz-lövései, kiszorításai, igazoltatásai történtek, nemcsak a folyamatos hátrálás jellemezte ezt az estét. A Mária utcából még visszavonultak a zászló őrzői, ám ezután a nyílt konfrontációt kerülve remek taktikát választottak. Hiába voltak a vízágyúk, gránátvetők, droidok ezrei, a józsefvárosi kis utcákban minden kétséget kizáróan a gyors mozgású szabadságharcosok voltak előnyben.
A Hock J. u. és Nap u. sarkán kisbuszból előbújó ávósok próbálták a zászló útját állni. Balszerencséjükre. Mintha megállt volna az idő kereke, akárcsak 56-ban. Mintha mindenki elvesztette volna a realitásérzékét. Vagy éppen most tisztult valami a fejekben? A csicskák láttán halált megvető bátorsággal, vérfagyasztó csatakiáltást hallatva, több tucatnyi harcos iramodott előre. Mivel az elmúlt pár évtizedben ilyesmi nem sűrűn fordult elő, ez igen váratlanul érte a Gyurcsány-bérenceket. Fejvesztve, a visszavonulás legalapvetőbb szabályait sem betartva, egymást hátrahagyva mentették az irhájukat. Nehezen ugráltak vissza a kocsiba, amin már ökölnyi kövek csattantak és a Molotov-koktélok, petárdák is szépen dolgoztak. A kamerák nélküli sötét mellékutcában egy pillanatra hősnek érezhették magukat a tüntetők. A magyarok Istene velük van!
Aztán a zászlót követve ismét előrelendült a tudósítók által hiába keresett, „láthatatlan” sereg. A Nagytemplom utcai elhagyott építőkövek az új haza megálmodóinak kezében igen hasznos fegyverré váltak. Miközben a körúton 4 rendőrsorfal és a környéken 3-4000 pribék próbált oszlatással rendet teremteni, az Üllői útra az ávósok számára teljesen váratlanul ért ki a bátor zászlóvivő csapat. Pár rendőrbusz száguldott a körút felé, ismét nagyot hibáztak. A gerillák rohamcsapata menetből rájuk zúdult, harci üvöltésükkel és folyamatos kőzáporukkal komoly lelki és anyagi károkat okozva. A kocsikkal pánikszerűen menekülő patkányok közül egy busz egy idősebb ellenállót is elütött tolatás közben. Segítségnyújtás nélkül otthagyták, majd a Klinikák felől érkező erősítéssel mertek csak megindulni a szabadságharcosok ellen. Ekkor azonban a frontális, kevés eredménnyel kecsegtető nyílt színi csatát kerülve, ismét „eltűnt” a sereg és vele Hunnia zászlaja. Mire a tv-sek a helyszínre értek, már nem volt komolyabb esemény, „tüntetők sehol”.
A zászlót védő harcosok ezután nem az időközben a Művészetek Palotájánál koncentrált erőkkel csapott össze, hanem okosan továbbra is kerülte a komolyabb erőket, majd váratlanul kivágott a Ferenc körútra. A meglepett ávósok megint nem tudtak idejében erősítést gyűjteni, így feltartóztatásul egyetlen egységük indult az előre borítékolható újabb kudarcba. A kapott Molotov-, kő-, üveg-, és petárda-zápor a legedzettebb pribékeknek is sok volt. Mintha lángolt volna pár szemétállat. Az ismét késve érkező tudósítók a benzinszagon kívül csak a káromkodásukat és halálfélelmüket rögzíthették. „Ha rendőröket akartok látni megölni, akkor most fotózzatok!” Az ávósokat „nagyon megviselték a történtek”. Ezek után, mivel kevésnek bizonyult kb. 1000-1500 szabadságharcos letörésére a sok használhatatlan vízágyú, a még mindig nem elég mérgező könnygázgránát, a sok ezer állig felfegyverzett, de beszari csicska, előkerült egy helikopter is.
Mindhiába. A csapat ismét villámgyors visszavonulást hajtott végre. Ezt követően a Belváros utcáin nyomtalanul és főleg veretlenül, sok-sok tapasztalatot szerezve „eltűnt” Hunnia dicsőséges zászlaja és a végig kitartó „láthatatlan” sereg.
A Hazáért mindent, a Hazát semmiért!
(Olvasó)
A Hock J. u. és Nap u. sarkán kisbuszból előbújó ávósok próbálták a zászló útját állni. Balszerencséjükre. Mintha megállt volna az idő kereke, akárcsak 56-ban. Mintha mindenki elvesztette volna a realitásérzékét. Vagy éppen most tisztult valami a fejekben? A csicskák láttán halált megvető bátorsággal, vérfagyasztó csatakiáltást hallatva, több tucatnyi harcos iramodott előre. Mivel az elmúlt pár évtizedben ilyesmi nem sűrűn fordult elő, ez igen váratlanul érte a Gyurcsány-bérenceket. Fejvesztve, a visszavonulás legalapvetőbb szabályait sem betartva, egymást hátrahagyva mentették az irhájukat. Nehezen ugráltak vissza a kocsiba, amin már ökölnyi kövek csattantak és a Molotov-koktélok, petárdák is szépen dolgoztak. A kamerák nélküli sötét mellékutcában egy pillanatra hősnek érezhették magukat a tüntetők. A magyarok Istene velük van!
Aztán a zászlót követve ismét előrelendült a tudósítók által hiába keresett, „láthatatlan” sereg. A Nagytemplom utcai elhagyott építőkövek az új haza megálmodóinak kezében igen hasznos fegyverré váltak. Miközben a körúton 4 rendőrsorfal és a környéken 3-4000 pribék próbált oszlatással rendet teremteni, az Üllői útra az ávósok számára teljesen váratlanul ért ki a bátor zászlóvivő csapat. Pár rendőrbusz száguldott a körút felé, ismét nagyot hibáztak. A gerillák rohamcsapata menetből rájuk zúdult, harci üvöltésükkel és folyamatos kőzáporukkal komoly lelki és anyagi károkat okozva. A kocsikkal pánikszerűen menekülő patkányok közül egy busz egy idősebb ellenállót is elütött tolatás közben. Segítségnyújtás nélkül otthagyták, majd a Klinikák felől érkező erősítéssel mertek csak megindulni a szabadságharcosok ellen. Ekkor azonban a frontális, kevés eredménnyel kecsegtető nyílt színi csatát kerülve, ismét „eltűnt” a sereg és vele Hunnia zászlaja. Mire a tv-sek a helyszínre értek, már nem volt komolyabb esemény, „tüntetők sehol”.
A zászlót védő harcosok ezután nem az időközben a Művészetek Palotájánál koncentrált erőkkel csapott össze, hanem okosan továbbra is kerülte a komolyabb erőket, majd váratlanul kivágott a Ferenc körútra. A meglepett ávósok megint nem tudtak idejében erősítést gyűjteni, így feltartóztatásul egyetlen egységük indult az előre borítékolható újabb kudarcba. A kapott Molotov-, kő-, üveg-, és petárda-zápor a legedzettebb pribékeknek is sok volt. Mintha lángolt volna pár szemétállat. Az ismét késve érkező tudósítók a benzinszagon kívül csak a káromkodásukat és halálfélelmüket rögzíthették. „Ha rendőröket akartok látni megölni, akkor most fotózzatok!” Az ávósokat „nagyon megviselték a történtek”. Ezek után, mivel kevésnek bizonyult kb. 1000-1500 szabadságharcos letörésére a sok használhatatlan vízágyú, a még mindig nem elég mérgező könnygázgránát, a sok ezer állig felfegyverzett, de beszari csicska, előkerült egy helikopter is.
Mindhiába. A csapat ismét villámgyors visszavonulást hajtott végre. Ezt követően a Belváros utcáin nyomtalanul és főleg veretlenül, sok-sok tapasztalatot szerezve „eltűnt” Hunnia dicsőséges zászlaja és a végig kitartó „láthatatlan” sereg.
A Hazáért mindent, a Hazát semmiért!
(Olvasó)
