A leghazafiasabb Budapesti kerületben, Rákosmentén (XVII.) Trianon-emlékmű és II. János Pál pápa-szobor (de volt itt Kárpátia-koncert is rengeteg emberrel) után Wass Albert szobor a XVII. kerületben! - újságolja olvasónk.
„... a testület 21 igen, 2 nem és 4 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy támogatja azt a kezdeményezést, hogy Bedey Gábor rákoskerti szobrászművész Wass Albert írót ábrázoló mellszobrát Rákoskerten az Erzsébet körút és a Pesti út találkozásánál önkormányzati területen felállítsák. Hatvani Zoltán (helyi képviselő, Fidesz) elmondta, hogy helyi civilek keresték meg a javaslattal, hogy a száz éve született és tíz éve elhunyt író mellszobrát felállíthassák. Az alkotás elkészült, köztéren való elhelyezése ellen a Budapest Galéria szakértői bizottsága nem emelt kifogást. Az alkotás 1,4 millió forintból – amelyből 700 ezer forint volt a választókerületi céltartalékból nyújtott támogatás (!), 700 ezer forint pedig a lakossági hozzájárulás – valósult meg.”
/ Hírhozó – A XVII. kerület önkormányzatának lapja, XVIII. évf. 11. szám, 2008. június 26. 6. oldal/

![]() |