(Figyelem! Ahogy a Boon olvasóitól érkeztek / érkeznek az új információmorzsák, frissítettem / frissítem az eredeti cikk utáni hozzászólás-idézeteket. Ezeket nem láttam el külön "Frissítés" bevezetővel; ezt kizárólag csak a zsOrigó cenzúrájáról szóló hírrel tettem.)
"Baseball-ütőkkel és viperákkal vertek szét egy klubot Pécsett - hat sérült

2008. október. 26., 17:07

Pécs | Baseball-ütőkkel és viperákkal támadt egy belvárosi szórakozóhely közönségére egy 15-20 fős társaság vasárnap hajnalban Pécsett, az incidensben hatan megsérültek - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy a fiatal férfiak feltehetően bosszút akartak állni valakin, de az illetőt nem találták, helyette a vendégeket bántalmazták. Hozzátette: a támadásban egy ember súlyosan, öten könnyebben sérültek. A rendőrség kilenc elkövetőt előállított, közülük hatot csoportos garázdaság és súlyos testi sértés gyanújával kihallgatott, ők szabadlábon védekezhetnek. (Kuruc.info: jellemző. Ha cigány ver fehéret, akkor semmi fogda, még akkor sem, ha súlyos sérüléseket okoz. Ugyanez volt a hagyományőrzős "bulin" is. Ellenkező irányban meg már egy elcsattanó pofonért hónapokra (!) előzetesbe varrják a delikvenseket. Szigetvári [barcsi] srácok, ugyebár.)

Még vizsgálják, hogy mi volt a valódi indíték és nyomoznak további feltételezett elkövetők után. A szórakozóhely egyik neve elhallgatását kérő vendége az MTI-nek azt mondta, hogy a támadók válogatás nélkül ütöttek mindenkit, akit értek és csavarkulcsokat, gázpisztolyokat is használtak."
A zsOrigón az ötödik hozzászólás ("egyazország") támpontot ad: "na akkor pár részlet, ezek kertvárosi cigányok voltak, dagóéknak hívják itt őket, gondolom mert a vezérük dagó. Color caféba volt az eset. Többet én sem tudok, kurvanagy mákom volt, mert ide akartunk eredetileg menni bulizni, és végül valamiért máshol kötöttünk ki." cápa964 pontosít: "Kertváros az elég tág fogalom Pécsett,abba beletartozik régi kertváros a családi házaival ill a panelvárosrész is a maga több tizezer lakójával.Ergo lehettek kertvárosi cigók,főleg ha Málom-ot is ide számoljuk." Természetesen az ITT bemutatott, végtelenül primitív romalány is azonnal bekapcsolódik: "Tudjátok ti nagyon jól, hogy nem cigányok voltak, barbárok vagytok:))gyilkos parasztok!". Szép az elköszönése, mi? Vajon mit szólna hozzá, ha valaki "gyilkos cigányok!"-kal "köszönne" el cigány (virtuális) társaságtól? Márpedig, a statisztikai, cigánybűnözési adatok tükrében annak sokkal nagyobb az igazságtartalma, mint a "gyilkos parasztoknak" (azaz: "gyilkos fehéreknek").

A bama-ra szemtanúk is írtak:

"Supe5rbus3876%!, 2008-10-26 19:54:10
...Tényleg cigányok voltak...
Ott voltam a haverokkal kint a café előtt, adrenalin roham - aztán láttunk vkit rohanni be a caféba jöttek a lövések (+ a szokásos megdöglötök és lázadás c. kiáltások), csak meredten bámultunk amíg nem az egyik "tettes" úgy hátba ütött valakit a piros-baseball ütőjvel hogy az ott össze esett aztán elkezdtünk sétálni> mert akik elkezdtek elfutni azok után odarohantak..vertek mindenkit, mi hátráltunk aztán amikor a kb 50-60 vendég elkezdett pánik szerűen kifutni mi is futottunk -csak utána jutott eszünkbe hogy minden ismerősünk bent ragadt a helyen...szerencsére semmi bajuk"
"kettő a sok közü, 2008-10-26 22:06:55

Ha rajta avyunk a cigany teman ha nem akkor is ok voltak tobben is mondtak akirol szio van annak mar neve van az egesz varosban es nincs mit tenni cigany ha nem jatszana meg allandoan hogy o akarja uralni pecset vagy lassan mar az egész vilagot es nem lennenek szar musorai nem lenne ez!plusz allitolag keresett v.kit latszik csak ugy kemeny gyerek ha 15-20an mehetnek ra 1emberre tipikus cigany szokas hivom a kisnepet es verjunk agyon mindenkit, meg ha egy valakit kerestek akkor miert kellet neki menni 6idegen embernek ok nelkul?!?!a leggazabb hogy a rendorseg semmit sem tesz pedig lattak mi volt ill mi lett es tudjak is hogy ki volt es nem az elso ilyen esete az illetonek..szomoru lassan mar napkozben sem lehet kimenni az utcara mert ok nelkul agyonvernek...szep kis varos szep kis orszag..."
"Linda, 2008-10-26 20:52:04

Én nemtudom, hogy ez kinek mire volt jó, de mi épp szülinapot ünnepeltünk páran csajokkal, és halálra rémültünk mert néhány büdös c..... jó dolognak tartotta hogy viperával hadonásszon 3 centire az arcunktól..."

Ugyanott pár másik hozzászóló bővebb infót ad dagóról:

"..,, 2008-10-26 20:01:37
A Nevkó környékén má nem lehet elmenni úgy hogy a dagóék be ne ugassanak vmit. állandóan ők csinálják a balhét mindenhol.
sztem most is ők voltak ...rendőrök be vannak fosva??? Vagy mé viszik már be őket börtönbe ???"

" xy, 2008-10-26 19:15:46

Akik ezt tették pécsen csináltak már jó pár ilyet,mindenki tudja kiröl van szó(dagoék)kis kertvárosi roma gyerekek 18év körüliek,mondjuk eltulozták kicsit!Az a gáz hogy még most is az utcán vannak gondolom ott ahol szoktak is lenni,rendörség meg nem csinál semmit.Magyarország,ennyi."

vendég8 is ott volt; ő is egyérteműsíti a származásukat:

"vendég8, 2008-10-26 19:14:43

azért remélem, megkapják az elkövetők a megfelelő büntetésüket. Mert szerintem, ez egy normális hely volt Pécsen, kultúrált környezettel végre, erre tessék... na lehet ide se megyünk többet...

vendég8,  2008-10-26 19:11:46

röviden ennyi...a hovatartozásukról jobb nem is beszélni!

vendég8, 2008-10-26 19:10:25

Én ott voltam...elég szörnyű volt nézni, ahogy ott ütötték a pultot a baseball-ütökkel..hirtelen csend a tömeg ledermedt, mindenki rohant az emeletre, az ajtóban a srác fogja a fejét, többen sírnak, kirakati üveg betörve, kinti virágok és székek szétdúlva, többen kinn ülnek a földön. és csak egy szombat esti bulinak indult."


Pár egyéb hsz.:

"vki, 2008-10-26 19:32:37

Meg lennék lepődve, ha a rendőrség/bíróság kivételesen tenne is valamit. Amúgy egy olyan roma társaság volt akiknek már van bőven a rovásukon. Elméletileg többet fogtak el tárgyi bizonyítékkal mint a 6-7 fő. Hová tűntek? De hogy még ezeket is kiengedték az egy vicc. Csodálkoznak, hogy miért utálják az emberek a romákat és hogy miért nem tartják semmire a rendőrséget. Na ez az este tökéletes példája mindkét felvetésnek."

"vendég8, 2008-10-26 19:20:56

hát ez az.. kisebbség. Támogassuk őket! Kapjanak állami támogatást! Többet! csak az a baj, hogy bárhova menne a magyar, mindenhol benne lesz a para ha meglát egy kisebbségi bandát"
"indel, 2008-10-26 21:32:04

Jó érzés, hogy ha bemegyek a városba szórakozni, bármikor szétverhetnek baseball-ütőkkel a cigányok, csak mert ott vagyok, mert létezem. Ráadásul a belvárosban, nem a Komlói úton, és nem Meszesen..."
"tüke gádzsó, 2008-10-26 21:30:13

Hát addig tényleg nem lehet tenni semmit amíg a jelenlegi helyzet fennáll, totális mszp-szdsz uralom és médiafölény. Amíg az emberek a kurucinfora járnak megtudni, hogy mi az ami az országban aközben VALÓJÁBAN történt amíg zöldorrú makimajom született a bivalybasznádi vadasparkban és gyurcsány ferenc meghirdette 26. programját..."
"dub, 2008-10-26 21:49:29

A cigánybűnözés ilyen szintű elharapódzása is csak egy tünet az ország totális lezüll(eszt)ésében. Csak gratulálni lehet, tarka meg birka magyarok. Amíg ilyen nemzetárulók ülnek a Parlamentben, addig nincs min csodálkozni. Amíg állami szinten megy a bűnöző putriscigánygyártás és a magyarok terrorizálásának támogatása, addig nincsen értelme miről beszélni. Amíg a tel-aviv 2-ők és a többi cionista kézen lévő médium számít a "hiteles hírforrásnak", addig nincs értelme bízni abban, hogy bármi is pozitív irányba változna. A végén még talán az is kiderül, hogy "szegíny romákok" nem bírták már elviselni a nagy elnyomást és ezért támadtak az egyébként magyargárdistarasszista magyarokra. Véleményem szerint minden néppel azt lehet megtenni, amit hagy hogy megtegyenek vele. Amíg csak néhány ezer elszánt hazafi mer fellépni ez ellen az egész rendszer ellen, addig nagyon nehéz lesz bármiféle érdemi változást kiharcolni. Egy 50-100 ezres tömeg ezt az egész rezsimet gyökerestül el tudná tüntetni, és végre esély lenne rá, hogy olyan emberek kerüljenek hatalomra, akik ténylegesen magyar érdekeket képviselnek."
"toto, 2008-10-26 21:50:57

Fegyver nelkul ne jarjatok....
Olvassatok minimum kurucinfot"
"dub,2008-10-26 22:05:59

Szerintem az első emberek
[akik elindíthatnák a radikális változásokat] már "kinőttek a földből". Gondolok itt például Budaházy-ékra, meg arra a 3-5 ezer emberre, aki rendszeresen kinn van az utcákon (akiknek a számát a fősodrú média sorozatosan igyekszik elbagatelizálni). Nekem is rengeteg ismerősöm van, akinek elege van már ebből az egészből és gondolom ezzel mindenki így van. Ha ezek az emberek képesek lennének a félelmüket legyőzni és megmozdulnának, akkor gyorsan összejöhetne az az 50-100 ezres tömeg. 2006 október 23-án Orbán Viktor megbocsálthatatlan bűnt követett el, akkor meglett volna a tömeg és a történelmi lehetőség, de ő inkább gyáván páncélautóban távozott (ezért sincsen értelme bízni egy esetleges Fidesz választási győzelemben, érdemi változás akkor sem lenne, mivel ők is ugyanazokat a külföldi érdekeket szolgálják). Még az sem kell feltétlenül, hogy mindenben egyet értsenek. Egy minimum kell természetesen, ilyen tarka magyarokkal nincs értelme beszélni bármiről is. "
"Turul, 2008-10-27 00:21:59

Az a szomorú valóság, hogy Pécsen lassan több a barna egyén, mint a fehér. Főleg hogy a kertvárosban épülő, épült lakásokba a c.gányokat telepítik be. Én kertvárosi vagyok, és minden este a Nevelésinél sétálok keresztül, és mindig azt várom, mikor kötnek belém. Én nem vagyok egy nagy darab, így ha akarnám se tudnám kiütni őket. Fk."

"miért?, 2008-10-27 00:18:36

Miért van az, hogy 2008-ban Európában, egy roma banda szétver egy szórakozóhelyet, néhányan ezt szóvá "merik" tenni, akkor azonnal azzal a dumával jönnek egyesek, hogy "ne cigányozz!"?? Könyörgöm... Cigányok az elkövetők... Akkor nem lehet kimondani, hogy CIGÁNYOK AZ ELKÖVETŐK? Kinek fáj az, ha az igazságot kimondják? KINEK? Ez nem mehet már így sokáig, nagyon bízom benne. Az emberekben fortyog a düh, egyre jobban és jobban. A napi 1-2 lincselés, a gyilkosságok, a lopások, a tanárverések, a települések, városrészek rettegésben tartása, amit a becsületes, dolgozó emberek adójából élő roma lakosság követ el... Már nem sokáig maradhat ez így. Bízom benne. Kitartás!"
Frissítés (20:57): alig kb. 2 órával a topic megnyitása után, a zsOrigó nyomtalanul eltüntette a hozzászólásokat; emiatt a fenti zsOrigós link sem él már. Ennyit róluk. Hiába, fáj nekik, ha a szemtanúk leírják az igazságot, és ezáltal a hozzászólásokat elolvasó emberek egyértelműen megbizonyosodhatnak arról, hogy cigányok voltak az elkövetők. Itt is.
Frissítés (okt. 27. 11.33): a kecsege.hu híre következik:

"CIGÁNYTERROR: Romák törtek-zúztak egy pécsi szórakozóhelyen, a lányokat sem kímélték
Vasárnap hajnalban romák verték szét az egyik belvárosi szórakozóhelyet Pécsett. A tetvesek baseballütőkkel, viperával és gázpisztollyal támadtak az ott tartózkodókra. Nem kíméltek senkit, fiatal lányokat is ütöttek-vágtak.


A pécsi Color Café a város egyik népszerű szórakozóhelye, valljuk be, leginkább a műmájer ficsúrok körében. Az igényes, drága és kevés ember befogadására alkalmas diszkót szombat hajnalban több mint 20 fős cigánybanda támadta meg. A fegyvereik között volt vipera, baseballütő, gázpisztoly illetve csavarkulcs is. A maszkok mögé bújt csürhe miután nem találta meg a keresett személyt nem kímélt senkit, 6 embert kellett kórházba szállítani (ebből egy súlyos sérült), még a diszkó előtti téren fekvő hajléktalant sem kímélték, baseballütővel vágták fejbe. A sérültek között fiatal lányok is vannak. Az okról azt beszélik, hogy a Color Café a helyi őrző-védő szolgálatok belső hatalmi harcának lett áldozata.
A rendőrség kilenc elkövetőt előállított, közülük hatot csoportos garázdaság és súlyos testi sértés gyanújával kihallgatott, ők döbbenetes módon szabadlábon védekezhetnek. A rendőrség információira egyébként nem érdemes figyelni, hiszen Zsobrák Péter a Baranya Megyei ÁVH szóvivője 15-20 fős cigánycsürhéről beszélt, de a tanuk szerint ennél többen voltak, mint írtuk is.

Pécs az MSZP egyik „fellegvára”, innen származik Szili Katalin, Sólyom László, itt tanult Gyurcsány Fletó. A város nyakig ül az adósságban, a cégek sorra települnek el, az Európa Kulturális Fővárosa projekt bukásra van ítélve, a közbiztonság is ehhez  „méltó”…"

Frissítés: Jobbik-közlemény:


Közlemény

A vasárnap hajnali támadásról

A Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt Pécsi Alapszervezete mélység felháborodással értesült a hírről, miszerint vasárnap hajnalban felfegyverzett cigánybűnözők egy nagyobb csoportja támadott meg egy pécsi belvárosi szórakozóhelyet, és ott 6 embert is megsebesítettek, többeket pedig viperáikkal és egyéb fegyvereikkel terrorizáltak.

A felháborodásunkat még csak fokozza a tény, hogy mindössze 9 cigánybűnözőt sikerült előállítani, és ők is szabadlábon védekezhetnek. Sajnálatos tény, hogy az úgynevezett Európa Kulturális Fővárosának belvárosában ilyen eset (is) megtörténhet.

Ezúton tiltakozunk még a pozitív diszkrimináció és a kettős mérce ellen, mely hazánkat jellemzi, hiszen tapasztalatokból tudhatjuk, hogy ha roma származású emberekkel történt volna meg az eset, akkor az elkövetők (azonkívül, hogy már országosan ismertek lennének) minden bizonyára már előzetes letartóztatásba kerültek volna.

2008. október 26.

Jobbik Magyarországért Mozgalom – Párt
Pécsi Alapszervezete
Frissítés (okt. 27. 13.34): "Tisztelt Szerkesztőség!

A pécsi szórakozóhelyet Kovács Sándor (Dagó) és barátai verték szét, az iwiw lapja:

http://www.wiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=13499349

Érdekes, hogy néhány kép a pécsi Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület székházában avagy a Rácz Aladár Közösségi házban készült a József u.-ban.
üdvözlettel:

Kár"