A tervek szerint legalább 80-100 millió forintba kerül az 56-os megemlékezésekre Magyarországra látogató külföldi delegációk védelme. A biztonságra csaknem 1200 rendőr vigyáz majd. Több épület tetejére mesterlövészeket helyeznek el. A Budapestre érkező delegációk miatt vasárnap és hétfőn több alkalommal, akár órákra is lezárhatják a Ferihegyi repülőtérre vezető utat az Üllői úton át a belvárosig.

403 autót szállítottak el a rendőrök az elmúlt napokban a lezárt utakról az ünnepi rendezvénysorozatra készülve. Sok járművet csak néhány utcával vittek arrébb. Ezért fontos, hogy aki nem találja helyén az autóját, az először érdeklődjön a rendőrség Forgalomirányító Központjában. Az autók tulajdonosai a 267-4673-as fővárosi telefonszámon kapnak felvilágosítást – hangzott el a HírTv-ben.
A Kossuth téren a dísztribün és az attól 60-70 méteres sugarú körben elhelyezett kordonok közé csak alapos vizsgálat után lehet majd bejutni. A környéken lakókat azonban nem ellenőrzik, az ablakokat is ki lehet nyitni.

A Köztársasági Őrezred szakemberei a múlt héten egyeztettek a delegációk biztonsági vezetőivel arról, hogy a védett személyek mikor és hogyan érkeznek Magyarországra, milyen kocsival közlekednek, milyen védelmet kérnek. Többen is saját limuzinnal jönnek, amelyet repülőgéppel szállítatnak, egyes programokra viszont buszokkal viszik a meghívottakat. A magas rangú külföldi vendégek szinte kivétel nélkül saját testőrgárdával érkeznek, s többnyire csak egy napig maradnak az országban.

A főváros felett légtérzár lesz, csak rendőrségi helikopterek körözhetnek. Reptérzár azonban nem lesz, és a Budapest Airport szerint a forgalmi korlátozások sem okoznak fennakadást a menetrend szerinti légiforgalomban.

Több épület tetejére mesterlövészeket helyeznek, és ez – egyesek szerint – igencsak rossz szájízt ad a megemlékezéseknek, hiszen 1956. október 25-én a Kossuth tér körüli házak tetejéről lőttek rá a békésen tüntetőkre - írja a Vasárnap Reggel..

Az ünnepségsorozat miatt vasárnap éjfélig már lezárták a Budai alsó rakpartot, hétfőn éjfélig pedig az Andrássy utat az Oktogon és az Izabella utca között, valamint kedd éjfélig a Corvin közt, és a Kisfaludy utcát a Nap utca és a Corvin köz között.

Vasárnap délután 2 és este 9 óra között nem lehet autózni az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky és az Oktogon között, este 6-tól hétfő reggel 7-ig pedig a Pesti alsó rakparton a Szent István park és a Garibaldi utca között. Este 6 órakor szintén lezárják a Kossuth Lajos teret és a Vértanúk terét.

Az autósok számítsanak rá, hogy vasárnap délutántól estig többször lezárhatják a Műegytem rakpartot, a Szent Gellért teret és környékét, a Döbrentei teret, az Ybl Miklós teret, a Lánchíd utcát, a Clark Ádám teret, a Fő utcát, a Bem rakpartot, a Margit hidat is.

Hétfőn estig lezárják a Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között, reggel hattól délután 4-ig a Pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és a Szent István park között. Reggel 7-től este 8-ig pedig a Pesti alsó rakpart Szent István park és Közraktár utca közötti szakaszát.

Hétfőn délután 2-től este 10-ig a Dózsa György utat és a Felvonulási teret, illetve hétfőtől szerdáig minden nap este 10-től reggel 5-ig lesz zárva a Budai alsó rakpart.

Hétfőn reggel kilenctől délig egy futóverseny miatt időszakos lezárásokra kell számítani a Budakeszi, a Jánoshegyi, a Tündérhegyi, a Mátyás király, az Istenhegyi utakon, valamint a Szent Orbán téren, a Golyó utcában, a Magyar jakobinusok terén, a Krisztina körúton, az Alagút utcában, a Várhegy alagútban, a Clark Ádám téren, a Fő utcában, a Margit hídon, a Szent István körúton, a Nyugati téren és a Teréz körúton is.

Október 27-ig minden nap lezárják az Erzsébet hidat éjjel fél 12-től hajnali fél 5-ig.

(Vasárnap reggel, HírTv)