Mintegy 26 millió forintos hűtlen kezelés bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. A bűncselekményeket 2010-2011 között követte el Vörös Lajos, a SZOVA Zrt. városgazdálkodási osztályának vezetője.
Az üggyel kapcsolatban Balassa Péter, a Jobbik szombathelyi önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót tegnap a zrt. bejárata előtt. A politikus többek között ismertette a kétrendbeli hűtlen kezelés részleteit, majd nehezményezte, hogy az elszámoltatással kampányoló kormánypártok lassan az MSZP-nél is több pénzt talicskáznak haza.
A fideszes városvezetés eddig a lehető legnagyobb titokban tartotta a nyomozásról szóló dokumentumokat, hiszen a tolvaj Vörös Lajos unokatestvére nem más, mint Szakács Dávid, aki jelenlegi testület fideszes képviselője, valamint a Pénzügy és Gazdasági Bizottság elnöke.

Szakács Dávid
Balassa a sajtótájékoztató végén a SZOVA épületébe hívta a sajtó képviselőit, hogy személyesen a vezérigazgatótól szerezzenek bővebb információkat a bűncselekménnyel kapcsolatban. A portán előbb leállították a kíváncsi csapatot, majd később megjelent a megbízott vezérigazgató, aki elismerte, hogy több ügyben folyik rendőrségi nyomozás és eljárás az egykori szocialista, ma pedig fideszes pénztemetőként szolgáló cégben.
Dokumentum:


(Kuruc.info)