Dúró Dóra szerint 2010-ben a Fidesz ölébe hullott a győzelem, de már más a politikai helyzet. A Jobbik szóvivője beszél a kampányról, a pártokhoz kötődő közvélemény-kutatókról és a női Magyar Bálintról. Egy új, LMP-szimpatizánsnak tűnő híroldal (ahol néha a kérdés is hazugság), az Oxox interjúja és kissé sötét fényképei.
Zoom
Dúró Dóra: Több törvényjavaslatot és határozati javaslatot nyújtottunk be, mint az összes többi ellenzéki képviselő együttvéve
Az Ipsosnál 6, a Tárkinál 8, a Mediánnál és a Nézőpontnál 10%-on állnak. A lemaradásuk több mint 10% a baloldalhoz képest, ez 2010-ben kevesebb volt 3%-nál. Nem aggódnak emiatt?
2010-ben is csak a választási eredményünk volt ilyen szoros, hogy 3%-kal sem előzött meg minket akkor még az MSZP, de a közvélemény-kutatások rendre jóval alulmértek minket. A 2009-es EP-választás előtt harmadakkora támogatást mutattak ki nekünk, mint amit végül valójában szereztünk. Most nem várom, hogy a biztos szavazó pártválasztók közt állítólag mért 15%-unk is valójában háromszor akkora legyen a választáson, de mindenképp jobb eredményre számítunk, mint amit ezek a pártokhoz bekötött cégek sulykolnak.
Az új parlamentben várhatóan arányaiban is sokkal kevesebb jobbikos képviselő lesz. Hogyan alakítja ez át a párt stratégiáját a törvényhozásban?
Nem értek egyet kijelentésével. Bár a Fidesz valóban tovább torzította a választási rendszert a győztes mindent visz elvének irányába, de az időközi polgármester-választások több esetben azt mutatták, hogy egyfordulós voksoláson mostanában könnyen nyerhetünk. Bízunk abban, hogy főként Északkelet-Magyarországon több egyéni körzetet is meg tudunk nyerni. A Jobbik az elmúlt négy évben pedig bizonyított már a parlamentben, a legaktívabb ellenzéki frakció voltunk: több törvényjavaslatot és határozati javaslatot nyújtottunk be, mint az összes többi ellenzéki képviselő együttvéve.
Az európai radikális pártok szerint a Jobbik antiszemita és vállalhatatlan. Továbbra is törekednének együttműködésre velük?
Ez a kijelentése kicsit túlzó, korántsem ilyen egyöntetű a kép, sőt Kovács Béla EP-képviselőnk az elnöke az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének, melynek számos országból vannak tagjai. Nyugat-Európában a radikálisok politikáját az iszlám bevándorlókkal kapcsolatos problémák annyira meghatározzák, hogy végül Izraelt támogatják. Számunkra viszont vállalhatatlanok Izrael világpolitikai törekvései, főként amiről Simon Peresz beszélt: hogy felvásárolják Magyarországot.
A kialakult ukrán helyzetet hogyan értékeli a Jobbik?
A Jobbik elsősorban a kárpátaljai magyarság érdekeit tartja szem előtt, az ő helyzetük, illetve biztonságuk számunkra kulcskérdés. Egyelőre nem látni, hogy Ukrajnában hogyan alakulnak a folyamatok, a jelenlegi helyzet az ország felbomlását is eredményezheti, ez pedig a helyi önrendelkezéssel kapcsolatos törekvéseket segítheti.
Zoom
Szélsőségesek nem mi vagyunk, hanem inkább pl. az a Szabó Tímea, aki a gyerekgyilkosságok büntetési tételének felére csökkentését javasolta az Együtt-PM színeiben
Magyar Hajnallal el tudnak képzelni valamilyen együttműködést?
A Magyar Hajnal nevű párt tagjait főként a személyes sértettség motiválja, ez pedig hosszú távon nem olyan összetartó erő, mint például a Jobbik alapító nyilatkozata. Így nem látunk bennük potenciált, még ha politológusként azt is kell mondjam: elvileg a Jobbiktól jobbra is lehetne perspektívája egy pártnak. Viszont együttműködni csak olyan párttal tudunk, melynek programja összhangban van a miénkkel. A Magyar Hajnalnak programja talán még mindig nincs, inkább csak ideológiája, ami úgy tűnik, nincs teljes fedésben a Jobbikéval. Lenhardt Balázs azért lépett ki a frakciónkból, mert véleménye szerint túl puhává vált a párt, Pősze Lajos pedig pont a szerinte túlzott radikalizmusunk miatt távozott. A Jobbik viszont a kezdetektől fogva ugyanazon az úton halad, elhajlók lehetnek, de a mi irányvonalunk csak jobban kikristályosodik mindenki számára, ezáltal a jövőben kevésbé valószínűek efféle nézeteltérések, ami egy új pártként még érthető volt.
Ángyán Józseffel azonban már volt szó partnerségről, nem?
Igen, bár mi a földkérdésben nemcsak a hazai narancsbárókat, hanem a külföldi felvásárlókat is komoly veszélynek tartjuk. Meg kell találni Ángyán József helyét is, bár szerintem neki is kellhet még néhány hónap nyugalom egy ilyen csalódás után, ami a Fideszben érte őt.
Az Önök egyik fontos választói csoportja a fiatal értelmiség, egyetemisták. Nem ijeszt el közülük sokakat, hogy a Jobbikot olyan szélsőségesnek tartott csoportokkal azonosítják, mint a Hatvannégy Vármegye vagy Magyar Gárda?
A fiatalok között a legnépszerűbb párt a Jobbik. Az egy dolog, hogy milyen képet fest a fősodratú média a Jobbik rendezvényeiről, de a fiatalok főként az internetről tájékozódnak, így például a Jobbik Facebook-oldaláról, ami a pártok közül ugyancsak legnépszerűbb. Ők első kézből tudnak tájékozódni, torzítások nélkül, és láthatják azt, hogy a rendezvényeinken mennyi család és fiatal jelenik meg. A Magyar Gárdát és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat nem gondolom szélsőségesnek. Több karitatív feladatot is ellátnak, többek közt véradást szerveznek, árvíz esetén jelen voltak a gátakon és emellett azoknak is segítenek, akik otthonukat és tulajdonukat féltik. A bűnözők a szélsőségesek.
De a nagygyűléseiken szélsőségesek is jelen szoktak lenni.
Soha rendbontás nem volt rendezvényeinken, és szerintem döntő többségében rendkívül jó arcú részvevők vannak nagygyűléseinken, melyek mellesleg bárki számára nyitottak. Szélsőségesnek inkább pl. azokat az egykori ÁVH-sokat vagy munkásőröket nevezném, akik ma is hallgathatják a Parlamentben felszólaló, egykori MSZMP KB-tag Kovács Lászlót. Vagy azt a Szabó Tímeát, aki a gyerekgyilkosságok büntetési tételének felére csökkentését javasolta az Együtt-PM színeiben.
Akkor ezekre a vádakra válasz a “Benetton-kampány”?
A nagysikerű óriásplakát-kampányunkra gondolt? A fiatalos életérzés eddig is megvolt a Jobbikban, ez nem jelent változást. 2010-ben más volt a politikai helyzet, a Jobbik parlamenten kívüli pártként kezdte, kvázi zsákbamacskaként indultunk. Ekkor a Fidesz ölébe hullott a győzelem, mivel a választók elsősorban az MSZP-t akarták büntetni, és ezt az akkori kétpártrendszer logikája okozta. Immár négy éves parlamenti munka áll a Jobbik mögött, alternatívát kínálunk az elmúlt 24 évvel szemben. Az elkeseredettség sokakban megvan, de szükségesek az ilyen pozitív üzenetek, mint hogy a fiatalok körében már a legnépszerűbb a Jobbik, és a jövőt nem lehet megállítani.
Önök eddig a radikális változással kampányoltak. Tehát saját magukon kezdik?
Mint említettem, ez a stílus már korábban is megvolt bennünk, csak nem ez volt a hangsúlyos a Jobbik megjelenésében. Radikális változáson inkább az a Fidesz ment át, mely az SZDSZ testvérpártjaként, a Liberális Internacionálé tagjaként kezdte, hogy az MSZP úgynevezett rendszerváltáskori átváltozásáról ne is beszéljek.
Korábban nagy utcai akciókat és tömegtüntetést ígértek még az őszre a devizahitelesek védelmében. Ezek miért maradtak el?
Tavaly október 23-án nagygyűlést tartottunk, ahol a Belügyminisztérium számításai szerint is tízezer ember vett részt, Miskolcon, a kampánynyitónkon pedig közel négyezren voltunk. Igenis voltak ilyen rendezvényeink, nem csak az Országgyűlésben kezeljük kiemelt témaként a banki károsultakat. Ezen a héten szerte az országban száz helyen fogunk a devizahitelesek védelmében demonstrálni, ezzel egybekötve mutatjuk be a helyi képviselőjelölteket, akik mind foglalkoznak a devizahitelesekkel.
És készülnek olyan akciókkal a kampány során, mint például a zászlókidobás?
Először is nem egy nemzet, hanem csak egy intézményrendszer, konkrétan a minket gyarmatosító EU zászlajáról volt szó, ezt tegyük gyorsan hozzá! Másrészt a zászló kidobása nem egy előre, a Jobbikkal egyeztetett akció volt Gaudi-Nagy Tamás részéről. Magát az akciót az indokolta, hogy a törvényi rendelkezések szerint minden közintézményen kint kell lennie az uniós zászlónak, kivéve az Országgyűlést. Korábban éppen ezért vettük le egy sajtótájékoztató keretében az Országgyűlés irodaházának épületéről is az EU zászlaját, és adtuk át Lezsák Sándor levezető elnöknek. Sőt Vona Gábor levélben is kérte Kövér Lászlót, hogy a nemzet szuverenitását legjobban kifejező Országgyűlésben ne legyen ott az európai egyesült államokká váló unió zászlaja, csak a magyar.
És mi a véleményük a tervezett Szabadság téri emlékműről?
Mi inkább az ereklyés országzászlót szeretnénk oda vissza-, a szovjet emlékművet pedig eltávolítani...
De hát ezt számos nemzetközi szerződés gátolja, és az orosz-magyar viszonyt veszélyezteti. Nem is beszélve arról, hogy az ő beleegyezésük is kell az emlékmű eltávolításához.
Nem. A hatályos nemzetközi szerződés szerint a kezdeményezéstől számított két év elteltével egyoldalú döntéssel is eltávolítható az emlékmű, de valójában az oroszok sem ellenzik ezt. Nekik sem érdekük ezt a feszültséget fenntartani, az emlékművet mindig vörös festékes támadásoknak kitenni, bár már sírok nincsenek ott. Meg kell érteniük, hogy a negyven év szocializmus és a megszállás milyen nyomokat hagyott. Szerintünk a szabadságról elnevezett téren nincs helye a megszállókat dicsőítő emlékműnek, pláne kordonok közé zárva abszurd is ez a Szabadság terén.
Az LMP az utóbbi időben támadja a multikat, a magyar föld védelmében lép fel és a határon túli magyarokkal keres szoros kapcsolatot. Még mindig úgy gondolják, hogy ők az új SZDSZ?
Én árnyaltabban látom, nem tennék egyenlőségjelet közéjük, de sajnos az oktatási bizottság tagjaként Osztolykán Ágnes LMP-s képviselőtársam néha már-már egy női Magyar Bálintra emlékeztet, mivel ugyanazokat a paneleket használja, mint az SZDSZ korábban. Azonban számos programpontban a Jobbik és az LMP álláspontja megegyezik. Ilyen például az ügynöktörvény, a multik ellen való fellépés vagy a magyar föld védelme, hála Istennek.
Róna Péter, az LMP-hez tartozó Ökopolisz alapítvány elnöke is gyakran szólal fel hasonló véleménnyel, mint önök egyes médiumokban.
Igen, ez így van, szintén számos alkalommal tapasztaltuk, hogy Róna Péterrel gazdasági kérdésekben hasonlóan gondolkodunk. De mi azért inkább Csath Magdolnát tüntettük ki Pongrátz Gergely-érdemkereszttel, megvan a magunk értelmiségi holdudvara.
Ön volt a parlamenti ciklus legfiatalabb képviselője. Ki volt a legszimpatikusabb nem jobbikos képviselőtársa, és ki a legellenszenvesebb?
Az elsőre gyorsan tudok válaszolni, mert nálam nincs sok aspiráns erre a megnevezésre. Ángyán József az, hiszen azzal, hogy ő fel tudott állni az államtitkári székből a saját elveiért, az mindenkiképpen tiszteletre méltó, példaképnek is tekinthetjük. Legellenszenvesebbnek talán Szanyi Tibort nevezném, az ő képviselői munkamorálja nagyon távol áll tőlem, érvtelensége nem szimpatikus számomra.
(Oxox.hu)