A Jobbik aggodalommal figyeli az ukrán válság fokozódását, különösen annak hatását a kárpátaljai magyarság helyzetére. A súlyos gazdasági válság, Ukrajna csődközeli állapota, a puccsal hatalomra került új ukrán kormány őshonos kisebbségek ellen irányuló sovinizmusa és a szélsőséges politikai erők polgárháborús hangulatot szító felelőtlen politikája létében veszélyeztetik a kárpátaljai magyarságot - áll a párt közleményében.
A párt álláspontja szerint a jelenlegi válság előidézője a Nyugat, amely az eszközökben nem válogatva, erőszakkal segítette hatalomba Arszenyij Jacenyuk legitimációval máig nem rendelkező kormányát. Ez a kabinet képtelen az ország szétesése irányába ható folyamatoknak gátat szabni és az ország őshonos kisebbségeinek védelmet nyújtani. A Jacenyuk-kormány a jelenlegi terrorellenes mozgósítással Kelet-Ukrajna területén a válság eszkalálódását idézi elő, súlyosbítva a helyzetet.
A Jobbik értetlenül áll az Orbán-kormány külpolitikája előtt, amely a brüsszeli-washingtoni elvárásoknak eleget téve sietett kinyilvánítani a magyar kisebbséget létében fenyegető Jacenyuk-kormány elismerését, és a nemzeti érdekeinket kizárólag szolgáló, kárpátaljai magyarság területi autonómiatörekvéseinek előremozdítása helyett a nyugati érdekek propagálását folytatja, a jelenlegi válság ügyében pedig mély hallgatásba burkolózik.
A Jobbik a kelet-ukrajnai területen zajló ukrán hadműveletek azonnali leállítását követeli, és a válság tárgyalások útján történő rendezésének előmozdítását tartja kívánatosnak - írja Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes, a Jobbik Külügyi Kabinetének vezetője.