A székházostromnál a rendőrség vereséget szenvedett, 2006. szeptember 18-a a rendőrség fekete napja volt - erről Ignácz István volt Pest megyei rendőrfőkapitány, nyugállományú rendőr vezérőrnagy beszélt a Fővárosi Bíróságon zajló, rendőri vezetők ellen indult eljárásban kedden.
Ignácz István - akit a történteket követően Bene László akkori országos rendőrfőkapitány az eseményeket kivizsgáló bizottság vezetésére kért fel - azt mondta: a székháznál a rendőrök irányítás nélkül intézkedtek épp úgy, mintha egy zenekar karmester nélkül játszana. A nyugállományú vezérőrnagy elmondta: rendkívül sérelmezte, hogy 216 rendőr sérült meg a székháznál.
Az általa vezetett bizottság munkájáról elmondta: a rádióforgalmazások mellett meghallgatásokat tartottak; 44 rendőrt hallgattak meg, közülük 14 tisztet. Hozzátette: arra voltak kíváncsiak mi idézhette elő a székháznál történteket, hogy nem tudták megvédeni a székházat, hogy nem volt összehangolt az intézkedés és hogy ennyi rendőr sérült meg. A bizottság főbb megállapításai közül kiemelte: a 2006 szeptember 17-én kezdődött demonstrációt az V. kerületi rendőrkapitányság, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság választási gyűlésnek minősítette, ugyanakkor a bizottság álláspontja szerint azt a gyülekezési törvény alapján fel kellett volna oszlatni. Másnap a per negyedrendű vádlottját, M. Gábort műveleti terv elkészítésével bízták meg, ez azonban sematikus volt, a helyszínen levők nem tudtak róla, hogy mi a feladatuk, s ez nem volt sem szabályos, sem szerencsés - mondta Ignácz István.
Amikor a Szabadság téren egyre nagyobb lett a tömeg, és a több ezres kíváncsiskodók mellett egy 100-200 fős - ahogy Ignácz István fogalmazott - "kemény mag" agresszíven lépett fel, és elkezdett a székházba nyomulni, "rendőri intézkedések történtek". A kivezényelt Baranya megyei egység azonban nem volt felkészült arra, hova mennek, nem volt összekötőjük, kapcsolattartójuk, nem volt kijelölve műveletirányító, így jobbára önállóan intézkedtek. Az egységnél nagyok voltak a veszteségek, sok rendőr sérült a fején, a lábán, fegyver is tűnt el. Ignácz István szerint a székházban levő rendőrök sem tudták, mi zajlik az épületen kívül. A nyugalmazott vezérőrnagy felidézte: volt olyan rendőr, aki "félelmében" a levegőbe lőtt. Szerinte lincshangulat alakulhatott volna ki, de ez nem történt meg. Úgy vélte: a rendőri erőket "felmarcangolta" a tömeg, a rendőröket aznap "vágóhídra" küldték.
Ignácz István azt mondta: nem érti, miért nem fogadták Toroczkai László levelét, amit a tiltakozók szerettek volna beolvastatni a televízióban. Szerinte el lehetett volna venni tőlük a levelet, de sok mindent lehetett volna tenni annak érdekében, hogy elkerüljék azt, hogy a tömeg egyre dühösebb legyen. Ignácz István bírói kérdésre arról is beszélt, hogy az általa vezetett bizottság személyi felelősséget nem állapított meg, ez nem volt a feladata. Védői kérdésre pedig arról beszélt, hogy szerinte Szabadfi Árpádnak, az országos rendőrfőkapitány akkori helyettesének át kellett volna vennie a parancsnoki irányítást.
A szervezetlenségre és az irányítás hiányára példaként Ignácz István többször elmondta: voltak olyan rendőrök a székház előtt, akiket előröl tüntetők dobáltak, hátulról pedig más rendőrök a vízágyúval "locsoltak".
(MTI nyomán)