A tervezett "fajvédő konferencia" ellen tüntettek csaknem százan pénteken Budapesten, a Szabadság téren.
Mécs Imre szervező a demonstráción így okoskodott: "tudományos tény, hogy az emberiség egy faj, vagyis a fajvédelemnek nincs értelme". (Ostoba szavai pikantériáját az adja, hogy a vén SZDSZ-es a sajátjaival kötekedik, hiszen az MTI és a zsidó sajtó, illetve a Mazsihisz nevezi fajvédőnek a konferenciát, nem pedig maguk a szervezők - a szerk.
"Magyar" Fruzsina, a "német megszállás áldozatainak" Szabadság téri emlékműve ellen is rendszeresen demonstráló A szabadságért, A demokráciáért Facebook-csoport szóvivője úgy vélekedett: a kormány "álságos és aljas színjátékot rendez", amikor azt hangoztatja, hogy betiltja a fajvédő konferenciát, ugyanis "egy baldachinos ágyban fekszik a Jobbikkal, és így minden cselekedete ezt a fajvédő eszmét szolgálja".
A szóvivő beszédében - amelyet egy marhavagont és egy a mellett álló csendőrt ábrázoló transzparens előtt mondott el - közölte, reményei szerint a jelenlegi helyzetben egyre többen emelik fel szavukat, hiszen "nem szabad megvárni a gázkamrákat és a marhavagonokat".
A demonstráción a továbbiakban "versek" és "irodalmi művek" hangzottak el, Parti Nagy Lajos költő, író saját írását olvasta fel, illetve felszólalt Dési János újságíró és Donáth Ferenc evangélikus lelkész.
(MTI nyomán)