Hazajárhat a börtönből, a hétvégéket otthon töltheti a milliárdos csempészésért és sikkasztásért jogerősen hat év szabadságvesztésre ítélt Földesi-Szabó László, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány egykori kuratóriumi elnöke.
Enyhébb Végrehajtási Szabályok (EVSZ) vonatkoznak immár Földesi-Szabó László egykori rendőrre és kurátorra - értesült a hvg.hu. Pedig miközben milliárdos csempészésért és sikkasztásért jogerősen kiszabott hat év szabadságvesztést tölti, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon magánokirat-hamisítás miatt folyik vele szemben eljárás. Ez utóbbi miatt nem is kaphatna kedvezményt. Amíg Tökölön ült, ebben nem is részesült. A lap úgy tudja, az illetékes büntetés-végrehajtási bíró egy ilyen súlyos bűntett esetében a jó magaviseletet nem találta elégnek ahhoz, hogy a rabot ilyen kedvezményben részesítse.

Földesi-Szabó László a bíróságon
A Földesi-Szabóék elleni vád
A hatóságok szerint az alapítvány 2005-ben és 2006-ban közterhek megfizetése nélkül hozott be Ázsiából milliárdos értékű vámárut, többtonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azt értékesítették, amivel csempészést követtek el. Emellett Földesi-Szabó, a szervezet kuratórium elnökeként sikkasztott is, mivel eltulajdonította az alapítvány sok százmillió forint készpénzét. Mindezt a szocionista vezetésű titkosszolgálatok tudtával. A per során egyébként elmondta: megvannak a hiányzó százmilliók, de nem árulja el, hogy hol.
Miután azonban Földesi-Szabó László átkerült a fővárosi Venyige utcai börtönbe, "megkapta az EVSZ-státuszt", ami többek között azt jelenti, hogy napokra hazamehet, és a hétvégéket otthonában töltheti. Arról, hogy mi alapján értékelték másképp a helyzetet a Fővárosi Törvényszéken, a hvg.hu megkérdezte a bíróságot. Közölték, sok mindent megnéznek, így az elítélt személyiségét, előéletét, életvitelét, családi körülményeit, és ha „a szabadságvesztés célja az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásával is elérhető, és azok alkalmazása a büntetés-végrehajtás biztonságát nem veszélyezteti”, megadják az engedményt.
Másképp látja a büntetés-végrehajtás, mint a bíróság
Az EVSZ alkalmazását a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja 2014. szeptember 24-én engedélyezte Földesi-Szabó Lászlónak. A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet erről másként gondolkodott: 2015. február 17-én az enyhébb végrehajtási szabályok megszüntetése iránt tett előterjesztést, arra hivatkozva, hogy a fogvatartottnak folyamatban lévő büntetőügye van.
A bíróság ezt az előterjesztést azzal utasította el, hogy a jogszabályok az új büntetőeljárás megindulása esetében mondják ki azt, hogy nem jár a kedvezmény, de a Földesi-Szabó ellen folyó eljárás korábban indult meg. „Jelen ügyben a 6 év börtönbüntetést kiszabó ítélet kihirdetése előtt megvalósított magánokirat-hamisítás vétsége miatt folyik – hatályon kívül helyezés folytán – megismételt büntetőeljárás” – hangsúlyozták.
Földesi-Szabó Lászlót milliárdos csempészet és sikkasztás miatt jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélték a Fővárosi Ítélőtáblán 2012. november 16-án. A volt rendőr ezredes, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány egykori vezetője – mint emlékezetes – az elsőfokú ítélet kihirdetése közben engedély nélkül ismeretlen helyre távozott a bírósági épületből, és csak hónapok múlva sikerült kézre keríteniük a rendőröknek 2011 májusában.
Földesi-Szabó már 2016 január végén szabadulhat különböző kedvezmények beszámításával.
(HVG nyomán)
Kapcsolódó: