Továbbra is vezet a Fidesz–KDNP, de egyik párt támogatottsága sem változott érdemben márciusban – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből.
Mindössze hibahatáron belül változott a teljes népesség körében az egyes pártok támogatottsága, a kisebb elmozdulások így elsősorban a pártpreferenciák stabilitását mutatják – derül ki a Nézőpont Intézet 2015. március 21-27. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült reprezentatív közvélemény-kutatásából.
A teljes népesség körében a Fidesz-KDNP 29 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Tavaly év vége óta – a 2014-es őszi csökkenő trend után – a kormánypártokat tartósan a teljes népesség 26 százaléka támogatta. A jelenlegi, mindössze hibahatárközeli (3 százalékos) változás így egyszeri eltérés is lehet.
A Jobbik támogatottsága a teljes népesség körében 16 százalékos, e bázison az MSZP 7, a DK 6, az LMP 5, az Együtt 2, a PM pedig 1 százalékos táborral rendelkezik. A rejtőzködők és nem szavazók aránya a teljes népességen belül összességében 34 százalékos.
Az előző havi felméréshez képest a teljes népesség körében egyik párt támogatottsága sem változott 3 százaléknál nagyobb mértékben, a kisebb elmozdulások így elsősorban a pártpreferenciák stabilitását mutatják.
A prognosztizált választási eredményhez legközelebb eső potenciális szavazói bázison a Fidesz-KDNP 44, a Jobbik 23, a DK 12, az MSZP 10, az LMP 7, az Együtt 3, a PM pedig 1 százalékos támogatottsággal rendelkezik.
Érdemben a potenciális szavazói táborok esetében sincsenek komolyabb elmozdulások, a potenciális táborok aránya – ugyancsak kisebb mértékben – kizárólag a választási részvételi hajlandóság ingadozása, valamint a pártszimpatizánsok aktvitásának változása miatt tér el az előző mérés értékeitől – olvasható a felmérésben.
Legutóbb az Ipsos közölt felmérést a pártok közötti erőviszonyokról. Akkor a teljes népességen belül stagnált a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött.
(Origó)