Hatályon kívül helyeztetné a "romagyilkosságok" ügyében hozott elsőfokú ítéletet a negyedrendű vádlott ügyvédje is, akárcsak a többi vádlott védője. Az ügyben várhatóan május 8-án hirdetik ki a másodfokú határozatot.
Csontos István védője a büntetőper másodfokú tárgyalásán, a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken elmondott perbeszédében közölte, az elsőfokú ítélet olyan sok "sebből vérzik", hogy az ügyet újra kellene tárgyalni. Azzal kapcsolatban, hogy az ügyészség a védence esetében súlyosbítást indítványozott, Barcsi István azt mondta: amit Csontos István bizonyítottan tett, arra szerinte elegendő büntetés a már eddig fegyházban letöltött hat év. Az eljárás adatai szerint Csontos István két támadásban vett részt sofőrként.
Az ügyvéd szerint védencét csak bűnpártolásért lehetne elítélni. Azt mondta, elmeorvosi és pszichológus szakértők is azon az állásponton voltak, hogy Csontos István félt és fenyegetve érezte magát a másik három vádlott által, ezzel szemben az ítélet szerint önként, kényszer nélkül csatlakozott hozzájuk, holott ez nem igaz. Barcsi István kitért arra is, szerinte a bizonyítékok teljes fokú szubjektív értékelését jelenti, hogy védence az elsőfokú bíróság szerint csak akkor nem szavahihető, amikor a saját maga védelmében szólalt meg
Pető Zsolt harmadrendű vádlott pénteken befejezte az előző tárgyaláson elkezdett felszólalását. Kijelentette: szerinte a törvényszék az ítéletét nem a minden kétséget kizáró bizonyítékok alapján hozta meg, hanem elfogultan és feltételezésekre alapozva. Ezért kérte a Fővárosi Ítélőtáblát, hogy mentse fel a terhére rótt vádak alól, vagy helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, és rendeljen el új eljárást.
A tárgyalás végén a vádlottak felszólalhattak az utolsó szó jogán. Kiss Árpád elsőrendű vádlott egy a bíróságnak korábban benyújtott iratát összegezve a szerinte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését alátámasztó eljárási hibákról beszélt. Ezek között sorolta fel, hogy a jegyzőkönyv téves adatokat tartalmaz, a kioktatások és figyelmezetések nem vagy nem megfelelően történtek meg, és az első fokon eljáró bírói tanács elnöke nem nyilatkozott arról: elfogultnak tartja-e magát az eljárásban.
Kiss István másodrendű vádlott, Kiss Árpád testvére az ítélet hatályon kívül helyezését kérte, hogy - mint mondta - egy tisztességes eljárás során a nagyon súlyos esetekben bizonyíthassa ártatlanságát.
Pető Zsolt és Csontos István nem kívánt élni felszólalással az utolsó szó jogán.
A másodfokon eljáró bírói tanács elnöke közölte: május 8-án határozatot hirdetnek.
(MTI nyomán)