Hugo Moldiz bolíviai belügyminiszter tagadta a sajtó előtt, hogy titkos akcióval menekítették volna ki a múlt héten az országból Tóásó Elődöt és Mario Tadicot, az úgynevezett terroristaügy vádlottjait.
"Ők nem illegálisan távoztak, teljes és abszolút szabadságot élveztek" - jelentette ki a miniszter La Pazban. "Félre kell tenni a fantáziálást" - mondta a miniszter az El Deber című lap szerint. Hugo Moldiz azt is állította, hogy a vádlottak az eljárásuk során új elemeket fedtek fel egy második terrorista per számára.
A Baptista Szeretetszolgálat vasárnap közölte, hogy kimenekítette Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot Bolíviából a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) technikai segítségével, miután a La Paz-i kormány több mint két hónappal a szabadlábra helyezése után sem adta vissza a magyar férfi útlevelét, és a vádalkuban kötött egyezség több pontját sem tartották be.
A tájékoztatás szerint Tóásóék nem érezték biztonságban az életüket Bolíviában, ezért kértek segítséget Magyarországról. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy Mario Tadiccsal a KKM nem áll kapcsolatban.
Tóásó Előd hétfői Budapestre érkezését követően azt mondta, legálisan, ám meglepetésszerűen hagyta el Bolíviát.
Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője szintén azt hangsúlyozta, hogy Tóásó legálisan hagyta el az országot. Ezt annál is inkább megtehette a külügyminisztérium által kibocsátott úti okmány segítségével, mert magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Bolíviába.
A bolíviai belügyminiszter az El Deber című lapnak azt mondta, a gyorsított peres eljárásban kiderült, hogy a vádlottak "féltik az életüket, de nem a kormánytól, amely semmilyen módon nem fenyegette őket".
A miniszter szerint inkább "azokhoz a leleplezésekhez volt közük, amelyeket az eljárás során tettek", és amelyekkel szerinte belekeverték az ügybe Rubén Costast, Santa Cruz tartomány kormányzóját, akit márciusban újjáválasztottak. Costas szerint viszont Tóásó és Mario Tadic a távozással a gyorsított eljárás során kötött megállapodást teljesítette, de ennek mibenlétét nem részletezte.
A Santa Cruz-i El Deber e-mailben felvette a kapcsolatot Tóásóval Budapesten, még hétfő éjjel. Tóásó Előd megismételte, nem terrorizmus céljával utazott Bolíviába, mint ahogy a 2009-ben lelőtt Rózsa-Flores Eduardo sem, aki Santa Cruz védelmét akarta megszervezni.
Ezt Rózsa-Flores Eduardo a Kepes Andrásnak adott interjúban maga is elismerte a kiutazása előtt, és megerősítette Tóásónak is. "Hogy ez törvényes vagy illegális, azt nem tudom" - mondta a lapnak Tóásó, aki a levélváltásban megerősítette, hogy Rózsa-Flores tényleg találkozott Rubén Costasszal. Ezt a bíróságon is így vallotta.
Az Emberi Jogi Amerikaközi Bizottságánál és az Amerikai Államok Szervezetében a bolíviai állam ellen benyújtott keresete ügyében Tóásó Előd azt mondta, hogy erről még tárgyalások folynak a bolíviai kormánnyal. "Le akarom zárni ezt az egész ügyet, hogy békés magánéletet élhessek a feleségemmel és a kiskutyámmal" - mondta az El Debernek.
A Los Tiempos című lapnak nyilatkozó bolíviai ellenzéki politikusok arra számítanak, hogy Tóásó Előd leleplező adatokat fog feltárni az ügyről, akárcsak a szintén külföldre távozott Roger Pinto volt szenátor, Marcelo Soza volt ügyész és Gemán Cardona ezredes, akik Bolíviából elmenekülve "garantálták a biztonságukat".
"Az életük már nincs veszélyben, ezért be tudnak számolni olyan történésekről, amelyek Bolíviában nem ismeretesek" - mondta a lapnak Doria Medina, a Nemzeti Egység nevű ellenzéki szervezet vezetője.
(MTI nyomán)