Frissítés: Csütörtökön 10 órakor kezdődött a gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról a tárgyalás a Győri Járásbíróságon, ahol az elsőrendű gyanúsítottat, Sz. Zsoltot előzetesbe letartóztatásba helyezték.
Zoom
Ellene a gyanú szexuális erőszak, illetve személyi szabadság megsértése. A gyanúsított sem állandó lakóhelyet, sem állást nem tudott felmutatni. Ő akár 15 évet is kaphat Patrik elrablásáért.
Zoom
A másodrendű gyanúsított, Ő. Ádám esetében a személyi szabadság megsértését nem tartotta megalapozottnak a bíróság, így szabadon távozhatott a bíróság épületéből. Az eljárás ettől függetlenül folyik ellene.
Zoom
Zoom
Zoom
Mind az ügyész, mind Sz. Zsolt, illetve utóbbi ügyvédje is fellebbezett a döntés ellen.
(Kisalföld)
Korábban írtuk: Buzitámadás Győrben - a kiszemelt 13 éves fiúnak sikerült elmenekülnie
Minden szülő rémálma, ami a 13 éves Patrikkal hétfő kora este megtörtént. És minden szülő büszke lenne a gyermekére, ha úgy tudna viselkedni ilyen helyzetben, ahogy ez a hatodikos fiú tudott. Patrikot két huszonéves férfi elrabolta az egyik győri lakótelepen, a fiú elmondása szerint egyikük erőszakoskodott is volna vele, de sikerült megakadályoznia.
Balázs, az apa, és Patrik nyilatkozott a Kisalföldnek a történtekről. Az apa azt mondja, hősiesen viselkedett a fia, a példamutatás miatt vállalják a nyilvánosságot.
Zoom
„Anyutól mentem haza apuhoz Marcalvárosból Adyvárosba – kezdi a történet felelevenítését Patrik. – Este hat óra múlt néhány perccel, amikor két férfi leszólított a lakótelepen. Az egyik bal oldalról megfogta a vállamat, és arcon puszilt. A másik szinte ugyanabban a pillanatban megfogta a jobb kezem, s már húzott is föl egy második emeleti lakásba."
Az utca, a lépcsőház üres volt, a fiú nem tudott kinek kiabálni. Félt, de felmérte, hogy talán jobb így, mert ha kiabál, talán jobban bántják.
A lakásban előbb a mosdóba vitte be az egyik férfi Patrikot. Ketten maradtak, s egyértelmű volt, hogy mit akar a 13 éves fiútól az elrablója. A kamasz megpróbált mindent, látta, hogy zavart állapotban van a férfi, próbálta őt mindenféle érvvel lebeszélni a szándékáról. Először meggyőzte, hogy menjenek ki a konyhába, majd arról is, hogy öt percre engedje el, mert visszajön. Patrik úgy tett, mintha belenyugodna a helyzetbe, a férfi valamiért elhitte. Amikor leengedte az utcára, és kicsit távolabb került tőle, azonnal rohanni kezdett. Otthonról hívták a rendőrséget.
Még aznap elkapták a két gyanúsítottat. A szülők úgy tudják, fogdában vannak, a rendőrség pedig az ügyészségen kezdeményezi az előzetes letartóztatását a két huszonéves férfinek.
A rendőrség sajtószóvivője szerdán megerősítette a család által elmondottakat, valóban őrizetbe vettek egy 39 éves nyírteleki és egy 29 éves győri férfit. Ellenük megalapozott a gyanú szexuális erőszakban és személyi szabadság megsértésében.
Kezdeményezik a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, arra azonban egyelőre nem kívántak választ adni, hogy a gyanúsítottak beismerő vallomást tettek-e.
Patrik és édesapja teljes nyilatkozata, részletek a Kisalföld napilap szerdai számában - ha olvasóink beküldik, szívesen közzétesszük.
Frissítés: a teljes Kisalföld-cikk (köszönet érte olvasónknak):
Minden szülő rémálma, ami a 13 éves Patrikkal hétfő kora este megtörtént. És minden szülő büszke lenne a gyermekére, ha úgy tudna viselkedni ilyen helyzetben, ahogy ez a hatodikos fiú tudott. Patrikot két huszonéves férfi elrabolta az egyik győri lakótelepen, a fiú elmondása szerint egyikük erőszakoskodott is volna vele, de sikerült megakadályoznia.
„Anyutól mentem haza apuhoz Marcalvárosból Adyvárosba – kezdi a történet felelevenítését Patrik. – Este hat óra múlt néhány perccel, amikor két férfi leszólított a lakótelepen. Az egyik bal oldalról megfogta a vállamat, és arcon puszilt. A másik szinte ugyanabban a pillanatban megfogta a jobb kezem, s már húzott is föl egy második emeleti lakásba."
"Az utca, a lépcsőház akkor üres volt, nem tudtam kinek kiabálni. Féltem, de felmértem, hogy talán jobb így, mert ha kiabálok, talán jobban bántanak" - nyilatkozta lapunknak Patrik.
A lakásban előbb a mosdóba vitte be az egyik férfi Patrikot, a másikkal közölte, hogy a fiú az övé, menjen ki. Ketten maradtak, s egyértelmű volt, hogy mit akar a 13 éves fiútól az elrablója. A kamasz megpróbált mindent, látta, hogy zavart állapotban van a férfi, próbálta őt mindenféle érvvel lebeszélni a szándékáról.
Meggyőzte először, hogy a mosdóból menjenek ki a konyhába, azt is látta közben, hogy nincsenek egyedül a lakásban. A másik férfin kívül még egy idősebb ember, illetve egy negyedik is tartózkodott a panelben, de ők nem foglalkoztak azzal, ami történik. Ekkor újabb érvvel állt elő a fiú: "Azt mondtam a férfinek, aki végig sakkban tartott, hogy adjon öt percet. Visszajövök utána, stopperrel mérheti az időt. Úgy tettem, mintha belenyugodnék a helyzetbe, valamiért elhitte. Leengedett az utcára, lassan indultam meg a lépcsőn, mert tudtam, hogy követ. Így is volt, de amikor kicsit távolabb kerültem tőle, azonnal rohantam. Otthonról hívtuk a rendőrséget.
Balázs, az apa azt mondja, hősiesen viselkedett a fia, a példamutatás miatt vállalják a nyilvánosságot. Mindig azt tanították, hogy senki idegennel ne álljon szóba, ne dőljön be gyanús alakoknak. Most nem volt esélye Patriknak, illetve amikor igen, akkor egyből a jó megoldást választotta. „A szülőknek, a fiataloknak figyelniük kell egymásra. Ez egy forgalmas lakótelepi utcán történt Győrben, nem volt sötét, nem volt előjele. A rendőrök is azt mondták, hogy ilyenre, hogy egy fiút így akarnának bántalmazni, még nem volt példa.”
A család azonnal a rendőrséghez fordult, s még aznap elkapták a két gyanúsítottat. A szülők úgy tudják, fogdában vannak, a rendőrség pedig az ügyészségen kezdeményezi az előzetes letartóztatását a két huszonéves férfinek. A Kisalföld természetesen megkereste a nyomozó hatóságot is, a rendőrség sajtószóvivője egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
„Ki tudtam szabadulni, talán emiatt könnyebb lesz feldolgozni a történteket. Tudok aludni, de nem mondom, hogy nem jön elő mindaz, ami történt. Most a barátaimmal megyek az utcára, ez mindenképp biztonságot jelent” – mondta higgadtan a fiú. A végén még hozzáteszi: „Mindig is az embereken szerettem volna segíteni. Lehet, hogy rendőr leszek. A rossz embereket akkor majd én fogom majd el.”