A Külügyi és Külgazdasági Államtitkárság kérésére kapott belépési engedélyt a Parlamentbe Tarsoly Csaba. Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Quaestor-vezérnek volt belépője az Országházba, ezt pedig a Miniszterelnökség adta meg neki 2013 áprilisában.
Az Átlátszó.hu oldalára került fel Kónya Péter független parlamenti képviselő közérdekű adatigénylése. Ebből most az is kiderült, hogy az engedély a Külügyi és Külgazdasági Államtitkárság kérésére készült. Az államtitkársárságot 2012 júniusától 2014 márciusáig Szijjártó Péter jelenlegi külgazdasági és külügyminiszter vezette.
Szijjártó Péter 2013 áprilisában közösen avatta fel a moszkvai magyar kereskedőházat Tarsoly Csabával. A külgazdasági és külügyminiszter egy írásbeli kérdésre adott válaszban azt is elismerte, hogy február 13-án találkozott Tarsoly Csabával, aki a Duna City projekt előkészítésének fejleményeiről számolt be neki.
Zoom
Kivették az állam pénzét
A külügy cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház állampapírban jelentős összeget tartott a Quaestornál, de még a cég bedőlése előtt készpénzben kivette. Orbán Viktor az esetről később úgy nyilatkozott, személyesen rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél lévő állami pénzeket. A kormányfő tagadta, hogy bennfentes információik lettek volna.
Tarsoly Csabát március végén helyezték előzetes letartóztatásba, a Quaestor-vezért csalással gyanúsítják, vallomását videóra is vették.
(Origó nyomán)