A Jobbik XVIII. kerületi szervezete honlapján adott hírt a történtekről:
2015. június 19-én megalakult a Magyar Önvédelmi Mozgalom budapesti szervezete. Nem is gondoltuk volna, hogy az alapítást követő negyedik napon máris gyakorolhatják és bizonyíthatják az összefogáson, emberségen alapuló magyar önvédelem működőképességét.
Zoom
Egy hölgy fordult a kerületi Jobbik vezetőihez segítségért, akitől már hosszú évekkel ezelőtt, okirathamisítással elcsalták örökségét, ami egy családi házat jelent, itt a XVIII. kerületben. Annak idején a tulajdonos hamisított aláírásával ellátott adás-vételi szerződés bemutatásával költözött be a cigány família. Csakhogy az eladóként szereplő személy az aláírás dátuma előtt hét évvel elhunyt. Ez a per legelején ki is derült. Mégis, írd és mond, 15 év telt el a jogerős bírói ítéletig.
Zoom
Most, végre jogerős bírói ítélet nyomán került sor a bitorlók végrehajtó általi kilakoltatására. Ennek ellenére a jogos tulajdonos hölgy nyílt fenyegetések miatt féltette magát és egyetlen fiát. Ezért a Jobbikon keresztül kérte a MÖM segítségét, hogy a kilakoltatás során ne legyenek egyedül. A segítséget természetesen meg is kapta, de hála Istennek, atrocitás nem történt, mert a csaló lakásfoglalók nem is jelentek meg. Nem jelentek meg, ám a képek tanúskodnak arról, hogy milyen állapotokat hagytak maguk után.
Zoom
Csernai István, a MÖM Pest megyei vezetője felajánlotta, hogy a környezet rendbetételében és a felhalmozott szemét eltakarításában további segítséget nyújtanak, s a XVIII. kerületi Jobbik vezetői támogatásával nem hagyják magukra a kisemmizett anyát és fiát. Köszönet a MÖM tagjainak az önzetlen segítségéért!
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom