Orbán Viktor hétfőn azt mondta, hogy nem szereti a sunyiságot - írja közleményében Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője. Pár nappal később Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselő Facebookra posztolt „őszödi beszédéből” kiderült, hogy ezt a sunyiságot gátlástalansággal megspékelve pont a Fidesznél találhatjuk meg: „Amúgy tudjuk, kik osztják az észt a megyében közülünk. Összesen két emberről van szó. Pedig nem egy pártban vannak, mégis ők osztják le a lóvét. Ha kell, a sajátjaikra törnek, csak azért, hogy mások semmit se tehessenek. Viktor! Vedd már észre! Ezek maffiózók!”
A Jobbiknak nincs kétsége afelől, hogy Tiffán Zsoltot annyira nem érdekli az ormánsági emberek érdekeinek védelme, hogy magától megnevezze az általa sejtetett politikusbűnözőket, ezzel hozzájárulva a bűnszervezet felszámolásához. Ezért a Jobbik bejelentést tesz a Legfelsőbb Ügyészségnél, melyben tájékoztatnak, hogy Tiffán Zsolt a beidézett bejegyzése alapján nagy valószínűséggel tudomással bír olyan bűncselekményekről (kényszerítés, zsarolás, sikkasztás, valamint egyéb, a közélet tisztasága és vagyon elleni bűncselekmények), amelyek vonatkozásában őt mint hivatalos személyt feljelentési kötelezettség terheli. Továbbá arra is emlékeztetnek, bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést. A feljelentés kötelező, ha annak elmulasztása bűncselekmény. A jogszabály előírja, hogy „a hatóság tagja és a hivatalos személy köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni.”
A Jobbiknak nincs tudomása arról, hogy Tiffán Zsolt megtette volna bármely ügyben a feljelentést, ezért kezdeményezik a Legfőbb Ügyésznél a felmerült cselekmények feltárását, valamint a saját párttársait maffiózónak nevező fideszes országgyűlési képviselő felelősségének megvizsgálását is az esetleges bűnpártoló magatartás megvalósultsága vonatkozásában.
Szilágyi szerint elgondolkodtató, hogy miközben a Fidesz és az MSZP a felszínen nagy vehemenciával hadakozik egymással, a háttérben közös üzleteket és mutyikat kötnek egymással ezek az elavult, XX. századi pártok. A képviselő úgy véli, ez csak akkor fog megváltozni, ha a Jobbik fogja irányítani az országot, mert a Jobbik kormányra kerülve tűzzel-vassal fogja irtani a korrupciót, és fel fog lépni minden olyan képviselő ellen, aki a választott tisztségét saját önös gazdagodása érdekében használja fel.
(Kuruc.info)
Korábban írtuk: