"Jelentősebb erőfeszítésekre" van szükség a magyarországi "roma közösségek" "fenntartható és nem diszkriminatív lakhatásának előmozdítására" - mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) igazgatója szerdán Budapesten.
Zoom
Javasoljuk az igazgató úrnak, költözzön be egy hónapra egy kilakoltatás előtt álló "roma" család házába a hasonló jelentések előtt, de akár el is viheti őket magához - és majd utána térjünk vissza a témára
Michael Georg Link kétnapos magyarországi látogatása végén tartott sajtótájékoztatóján kiemelte a helyi hatóságok felelősségét és szerepét a "nem diszkriminatív lakhatási politika kialakításában és végrehajtásában". "A hatóságoknak be kell tartaniuk az EBESZ-nek a diszkriminációt tiltó rendelkezéseit, valamint a megfelelő lakhatásra vonatkozó nemzetközi emberi jogi normákat" - közölte.
Michael Georg Link azt mondta, hogy Magyarország egyes részein "aggodalmat keltő intézkedéseket vezettek be". "Be kell fejezni a romák kilakoltatására vonatkozó rendeletek kiadását", és szerinte "a roma közösség képviselőivel szorosan együttműködve kell megtalálni a megfelelő, fenntartható és diszkriminációmentes megoldásokat".
Az ODIHR igazgatója üdvözölte a miskolci cigányok lakhatásával kapcsolatos bírósági döntést, valamint az alapvető jogok biztosának ezzel kapcsolatos jelentését, amely egyebek mellett azt rögzítette, hogy "alapjogi szempontból aggályos olyan közösségi együttélési szabályok alkotása, amelyek beavatkoznak a kiszolgáltatott emberek magánszférájába".
Michael Georg Link ugyanakkor megjegyezte, ha nem oldják meg a kérdést azonnal, az ország egyes részein a helyi hatóságok által bevezetett "diszkriminatív intézkedések" "veszélyes precedenst teremthetnek, negatív példát adhatnak másoknak". Azt mondta, felhívják "a magyar hatóságokat, különösen a helyi szintű vezetést, hogy hajtsák végre a romák társadalmi beilleszkedését célzó és az egyenlő jogokat biztosító politikát".
Michael Georg Link arról is beszámolt, magyarországi látogatása során megbeszélést folytatott Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel, Miskolcon pedig találkozott a "roma" kisebbségi önkormányzat és a "roma polgárjogi mozgalom" képviselőivel, valamint tárgyalt a polgármesteri hivatal illetékeseivel és a rendőrkapitánnyal.
(MTI nyomán)