Intenzív osztályra vittek Nagykanizsán egy középkorú testvérpárt, egyikük azonban meghalt, miután egy flakonból fagyállót ittak.
Az esetről a Kanizsahír hírportál számolt be először azzal az információval, hogy egy fagyállót tartalmazó flakonból ittak mindketten, azt követően kerültek a Kanizsai Dorottya Kórház intenzív osztályára.
Brünner Szilveszter, a kórház főigazgatója az MTI-nek csütörtökön elmondta: a két férfi az egyik nagykanizsai bevásárlóközpont parkolójában kapta valakitől a flakont, amelyről azt hitték, hogy bor van benne. Mindketten ittak belőle, s miután kedden már eszméletlenek voltak, a család értesítette a mentőket.
A mérgezés miatt kedd délután először a sürgősségi osztályra, majd az intenzívre szállított két férfi közül az egyik szerdára virradóra meghalt, a másik állapota azonban azóta javult - tette hozzá a főigazgató.
(MTI)