A fiatal afgán férfi egy nagyobb csoporttal érkezett kedden Magyarországra Röszkénél, a regisztráció közben belázasodott, Szegedre szállították, ahol a tesztek igazolták nála a maláriát. Betegsége nem fertőző, hamarosan gyógyultan távozhat.
Szlávik János, a budapesti kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa a műsorban elmondta, a fiatalember jó állapotban van, ugyan a betegség miatt nem kellene elkülöníteniük, de ezt megtették.
Az infektológus szakember hozzátette: a malária egy szúnyogok által terjesztett betegség, tehát emberről emberre nem terjed, továbbá azok a szúnyogfajok sincsenek jelen Magyarországon, amelyek képesek a betegséget terjeszteni. Így a magyar lakosság nincs veszélyben - hangsúlyozta.
A maláriára jellemző a hosszú lappangási idő, tehát a tünetek csak a fiatalember Magyarországra érkezésekor jelentkeztek, azonban a fertőzést Afganisztánban kaphatta el - magyarázta az infektológus.
A főorvos jelezte azt is, idén ő már a negyedik maláriás beteg, akit kezelnek, és a többiek is mind migránsok voltak. Hozzátette: mind a négyen meg fognak gyógyulni.
Évente a Szent László kórházban 10-15 maláriás esetet szoktak kezelni.
(MTI)