"Nemtelen támadás" érte a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a TEK által végrehajtott hétvégi elfogással összefüggésben tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: reményei szerint mindez tudatlanságból ered. Tasnádi László rendészeti államtitkár közlése szerint kormánytagot akart "kivégezni" az elfogott, később előzetes letartóztatásba helyezett két férfi.
A tárcavezető ezzel indokolta rendhagyó sajtótájékoztatóját, hangsúlyozva: folyamatban levő büntetőeljárásról a tárca irányítása alá tartozó rendőrség tartózkodott eddig nyilatkozni, mert nem akarta befolyásolni a büntetőeljárást, a sajtó nyilvánosságával az elkövetőket, a gyanúsítottakat és a tanúkat sem.
A két elfogással összefüggésben idézte Hajdu János sajtónyilatkozatát, a TEK főigazgatója azt mondta: "Mindenekelőtt hadd jelezzem önöknek, hogy két különböző esetről van szó, időben és térben is különbözik a két eset egymástól. Az egyik pénteki, a másik szombati művelet része. Ez idáig semmi nem bizonyítja, hogy a két ügy között kapcsolat van".
A miniszter szerint a sajtóban ennek ellenére a két ügyet összemosták, "habot vertek körülötte", a "közvéleményt félre kívánták tájékoztatni".
Tasnádi László rendészeti államtitkár a kormánytag ellen tervezett támadás kapcsán nem mondta meg, hogy pontosan ki ellen tervezett támadást a két férfi, annyit közölt: a szélsőséges nézeteket valló gyanúsítottak egy laza szerveződésű, "hadsereg" elnevezésű csoporthoz tartoztak.
(MTI nyomán)