Tájékoztató kampányt indít a kormány a kötelező betelepítési kvóta kockázatairól - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Elmondta, hogy a kampány decemberben és januárban zajlik, "hagyományos eszközökkel": országos és helyi lapokban, rádiókban és televíziókban, valamint az interneten helyeznek el hirdetéseket.
A kormány minél több embert el akar érni a kampánnyal, amellyel arra hívják fel a figyelmet, hogy a kötelező betelepítési kvóta növeli a terrorveszélyt, valamint veszélyezteti az európai és a magyar kultúrát - közölte Dömötör Csaba. Úgy fogalmazott, hogy senki nem tudja, pontosan hány terrorista érkezett Európába, de már egy is sok.
Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a bevándorlási hullám nem csökkent. Európába tizenkét másodpercenként érkezik egy újabb migráns, ez idő alatt pedig két gyermek születik az unióban - érzékeltette a helyzetet.
Emlékeztetett, hogy Magyarország csütörtökön nyújtja be a kötelező betelepítési kvótát megtámadó keresetét az Európai Bíróságra, "Szlovákia" pedig szerdán tette meg ugyanezt. A magyar kormány abban bízik, hogy jogi úton érvényt tud szerezni az igazának, és az Európai Unió mindörökre eltekint a kvóta ötletétől - hangsúlyozta.
Tuzson Bence arra is visszautalt, hogy az Országgyűlés korábban már határozatával elutasította a kvótarendszert. Fontos ugyanakkor az is, hogy a kormány maga mögött tudja az emberek támogatását, ezért indították el az aláírásgyűjtést az ügyben - emelte ki.
A kötelező betelepítési kvóta növeli a terrorveszélyt - hangsúlyozzák abban a videóban, amely a kormány tájékoztató kampánya részeként a betelepítési kvóta kockázatairól szól.
A kormány Facebook-oldalára csütörtök délután felkerült, mintegy 30 másodperces kisfilmben kiemelik, hogy minden 12. másodpercben újabb illegális bevándorló érkezik Európába. "Ellenőrizetlenül lépik át a határt, így nem tudjuk, kik ők, és mennyi közöttük az álcázott terrorista" - hangzik el a filmben.
Idézik Orbán Viktor miniszterelnök egy korábbi parlamenti felszólalását, amely szerint "semmiféle ideológia vagy gazdasági érdek miatt nem tehetjük ki életveszélynek az európai polgárokat", és hangsúlyozzák, hogy Magyarország kormánya nemet mond a kötelező betelepítési kvótára.
(MTI)