A Jobbik parlamenti határozati javaslatban kezdeményezi az önálló határőrség visszaállítását, amivel számításai szerint nyolcezer határőr kezdhetné meg munkáját.
Apáti István, az ellenzéki párt képviselője a lépés szükségességét azzal magyarázta, hogy a migránsok újra megjelentek Magyarország déli határain, a rendőrség és a honvédség pedig "legfeljebb ideig-óráig tud visszatartani" őket.
Kiemelte, javaslatuk elfogadása esetén szükség lenne egy a határőrségről szóló új törvény elfogadására is, amelynek a határrendészéti képzés visszaállítása mellett létre kellene hoznia egy határvadász elitalakulatot is a különleges határvédelmi feladatokra.
A Jobbik szerint a nyolcezer határőr elsősorban a schengeni határokon kezdhetné meg a munkát.
A politikus hozzátette, a változtatás dologi kiadásait csak kormányzati oldalról lehet felmérni, szerinte azonban az önálló határőrség az ügy súlyához képest csekély kiadásokkal járna a jelentős indulási költségek után.
(MTI)