Betonba öntve találták meg annak a dunaföldvári vállalkozónak a holttestét, akit a gyanú szerint egy fideszes képviselő ölhetett meg – az erről szóló sajtóhíreket a rendőrség sem cáfolta, igaz, meg sem erősítette. A gyanúsított Gál Rolandnak állítólag többmilliós tartozása volt. Párttagságát pénteken felfüggesztették.

A közbiztonsági bizottság elnökeként ő tüntette ki a dunaújvárosi rendőröket
Még péntek este is talicskával hordták ki a törmeléket az egyik dunaújvárosi családi házból. A helyiek úgy tudják, a pincét bontották, ahol az eltűnt vállalkozó holttestét kereste a rendőrség. A házban egy idős asszony él, aki a szomszéd szerint rokona lehet a gyilkossággal gyanúsított Gál Rolandnak. „Juci néni, aki nyolcvan-egynéhány éves. Az ő becsületes neve Gál …né Juci néni. A férje már, ki tudja, mikor, meghalt. Tehát innen a Gál név. Azt, hogy Gál Rolanddal milyen rokoni kapcsolata van, nem tudom, de gondolom, nem véletlen a névegyezés.”
Még szombaton is ott voltak a rendőrök a háznál, de már nem bontották a pincét. Sajtóhírek szerint bebetonozva találták meg az eltűnt dunaföldvári vállalkozó holttestét. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság ezt nem erősítette meg, de nem is cáfolta. „Annyit tudok elmondani az üggyel kapcsolatban jelenleg a nyomozás érdekeire való tekintettel, amennyit két nappal ezelőtt kiadtunk a rendőrség honlapján. Ahogy lesznek bővebb információink, természetesen soron kívül tájékoztatjuk a sajtó képviselőit.”
Zoom
(Kép: Scenic)
Molnár Antal 2013-ban tűnt el, a vállalkozót akkor az egyik internetes közösségi oldalon is kereste testvére, de most nem akart nyilatkozni.
Az Index szerint a gyilkossággal gyanúsított fideszes politikusnak tartozásai voltak. Gál Roland a dunaújvárosi csatornázási műveknél dolgozik, főnökének is adósa maradt. A helyi jobbikos képviselő szerint ez az ügy már bíróság elé is került. „Tudomásunk szerint csütörtök délután meg kellett volna jelennie egy dunaújvárosi bírósági tárgyaláson, amely ügy arról szólt, hogy a főnökének tartozik 16 millió forinttal, amelyet az kér vissza. Ez már második-harmadik tárgyalása volt az ügynek” – nyilatkozta Pintér Tamás jobbikos önkormányzati képviselő.
Zoom
Ez mindent eltüntet (olvasónktól)
Gál Rolandot, aki jelenleg az önkormányzat közbiztonsági tanácsnoka, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Frissítés: A Liszt Ferenc Repülőtéren csíptek nyakon egy harmadik gyanúsítottat
Egy harmadik férfit is őrizetbe vettek vasárnap a rendőrök azzal az emberölési üggyel kapcsolatban, amelyben a dunaújvárosi önkormányzat egyik fideszes képviselője is érintett.
A rendőrség közleménye szerint a Tolna megyei rendőrök a Liszt Ferenc Repülőtéren vették őrizetbe G. A. dunaújvárosi lakost.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök este közölte, hogy egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében 2016. január 5-én emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Az üggyel összefüggésben két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosok ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Egyikőjük fideszes önkormányzati képviselő.
A dunaújvárosi önkormányzat pénteken az MTI-vel közölte, hogy a Fidesz dunaújvárosi szervezetének elnöksége kezdeményezte Gál Roland önkormányzati képviselő frakcióbeli tagságának felfüggesztését.
A közleményben azt írták: a város önkormányzata és a Fidesz helyi szervezete megdöbbenve értesült a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság által közölt, az önkormányzati képviselőt érintő nyomozati eljárásról. Hozzátették, hogy minden további kérdéssel kapcsolatban a hivatalos eljárás lezárulásáig nem nyilatkoznak, de figyelemmel kísérik a nyomozati és a bírósági eljárást.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője pénteki lillafüredi sajtótájékoztatóján kérdésre közölte: a Fidesz felfüggesztette Gál Roland dunaújvárosi önkormányzati képviselő párttagságát.
(HírTV - MTI)