A nemzeti fejlesztési minisztert bízta meg a kormány, hogy készüljön hatásvizsgálat a Déli pályaudvar jövőbeni funkciójáról, valamint hatásvizsgálat és tendertervek az üzemi pályaudvar megszüntetéséhez és a Kelenföldi pályaudvar bővítéséhez - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtökön megjelent számában.
A közlönyben megjelent információk szerint a budai vasútfejlesztés, a kapcsolódó köztéri területfejlesztés és csomópontfejlesztés megvalósítása érdekében ötletpályázatot kell kiírni a Déli pályaudvar jövőbeni közösségi célú hasznosítására.
Az emberi erőforrások miniszterének feladata, hogy a Déli pályaudvar üzemi pályaudvari részén megvalósítandó sport és szabadidős célú városfejlesztés részletes koncepcióját, megvalósíthatósági tanulmányát a Testnevelési Egyetem, szükség esetén a MÁV Zrt. bevonásával készítse el, majd terjessze a kormány.
A feladatokra összesen 1 milliárd forintot forrást biztosítanak a költségvetésből.
(MTI)