A kormány félmilliárd forintot szán a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév megrendezésére, és további 580 milliót forintot költ a szigetvári várnak, mint az emlékév hivatalos helyszínének fejlesztésére - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.
A kormányhatározat szerint összesen 497 millió forintot szánnak az emlékév megrendezésével összefüggő - kisebb részben határon túli - programok megvalósításához. (Csak zárójelben és összehasonlítási alapként: a Saul fia 310 milliót, a csúnyán megbukott "gárdafilm" 800 milliót kapott, de csak zsinagógafelújításra pl. 4,5 milliárdot költött a kormány 2015-ben; a Sorsok Háza nettó ötmilliárdba fájt, de jutott másfél milliárd a "zsidó kultúra terjesztésére" is - szintén kizárólag 2015-öt nézve - a szerk.)
Ezen felül a kormány 580 millió forintot biztosít a szigetvári várnak, mint az emlékév hivatalos helyszínének fejlesztésére, a pénzt a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ kapja.
A Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékévben Zrínyi Miklós várkapitány és serege hősies helytállásának 450. évfordulója emlékeznek. Az emlékév során a középkort idéző számos színes, érdekes programmal várják a látogatókat Szigetváron. A rendezvények sorát február 13-án, Szigetvár török alóli felszabadulásának ünnepén történészkonferencia, irodalmi vetélkedő, viselettörténeti bemutató, gasztronómiai és zenei est nyitotta meg.
A török államfőnél alkalmasabb díszvendég nem is érkezhetne az ostrom 450. évfordulójára
Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke egy januári sajtótájékoztatón azt mondta, reményeik szerint szeptember 7-én, a szigetvári vár ostromának 450. évfordulóján egyszerre látogat a városba Áder János magyar, Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő.
Vass Péter, Szigetvár polgármestere akkor úgy vélte, a programsorozat feltételei "szellemileg adottak", megvalósításukhoz az is szükséges, hogy a kormány pénzügyi forrásokat is a város rendelkezésére bocsásson.
Az emlékévhez kapcsolódva a várban Zrínyi-emléktermet alakítanak ki, felújítják a belső utakat, a közvilágítást és a kamerarendszert, illetve befejezik a tíz éve elkezdett szállodát és wellnessközpontot - mondta a január 8-i sajtótájékoztatón a polgármester.
(MTI nyomán)
Csak ma ezekre többet szánt a kormány:
Szintén fontosabb, több forrást érdemlő dolgok: