A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat J. G. 22 éves és M. G. 21 éves román állampolgárok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2016. március 13-án 15 óra 30 körüli időben a Budapest V., Fővám téren leszólította a 87 éves sértettet és útbaigazítást kért tőle, majd megpróbálta rábeszélni őt két karóra megvásárlására. Az óra megmutatásával a gyanúsítottak az idős úr figyelmét elterelték, majd elvették tőle a nála lévő készpénzt, és távoztak a helyszínről.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság Zseblopási Alosztály munkatársai a két férfit a Budapest XI., Karinthy Frigyes úton elfogták, ruházat- és csomagátvizsgálásuk során készpénzt, autójukban további karórákat találtak és foglaltak le.
A bűncselekménnyel gyanúsítható személyeket előállították a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság kezdeményezi a két férfi gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását - olvasható a rendőrség tapintatos közleményében.