Ötmillió eurós (több mint másfél milliárd forintos) kezdeményezés indul a Közép-európai Egyetemen (CEU), amelynek célja, hogy "minden szektorban javítsák a romák helyzetét, az élet minden területén elismerjék és befogadják őket" - közölte a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel.
Zoom
A tájékoztatás szerint európai alapítványok adják össze a támogatást a Romák az európai társadalmakban elnevezésű program megalapítására. A dán Velux Alapítvány mintegy kétmillió eurót ajánlott fel. Ugyanekkora összeggel egészítette ki közösen az adományt a Nyílt Társadalom Intézet Roma Kezdeményezések Irodája és a Roma Oktatási Alap. A következő hat év során pedig a CEU és más támogatók további egymillió eurót fektetnek a kezdeményezésbe - sorolták.
A program - amelyet "úttörőnek" neveztek a felsőoktatás területén - célja, hogy helyi, regionális és országos szinten egyaránt "javítsák a romák helyzetét oktatási, kutatási, vezetőképzési és közösségi projekteken keresztül". A kezdeményezés olyan vezetők képzését segíti, akik "a romák előrelépését támogató szakpolitikákat alkotnak majd, és kinevelik a roma vezetők következő generációját".
A programot a Roma Tanulmányok Elnöke fogja felügyelni, erre a pozícióra jelenleg is pályáztatnak - írták, hozzátéve: a kezdeményezés a CEU "romákat" támogató képzésének (RAP) tapasztalataira is épít, amely az elmúlt 11 évben arra összpontosított, hogy egyenlő esélyeket biztosítson a "romák" számára a felsőoktatásban. A RAP-ot eddig több mint 220 hallgató végezte el, akik több mint fele folytatta tanulmányait magasabb szinten, mester- és doktori képzésben.
A Romák az európai társadalmakban kezdeményezés várható hatásait úgy foglalták össze, hogy öt év alatt 60-75 "roma" jár majd ösztöndíjjal mesterképzésre, 20-nál több "romákkal" kapcsolatos doktori disszertáció születik, valamint 80 gyakornoki program indul - olvasható a közleményben.
(MTI nyomán)